Kalász István: Telnek a napok

Billegő hokedlin metaforát gondolni
az akasztóról kabátot levenni nyirkos
szövetből múltat szagolni az orrban gyűrűt
érezni az utolsó felszólítást a levelesládára
ráhagyni a közeli parkig menni padra ülni
nézni mi mire és minek nyílik a nagy ég alatt hogyan
osonnak macskák póráztalan kutyák miatt kiszagolni
a levegőből port virágot a fenyegetést hogy majd
semmit sem lehet és sötétedésig haza kell érni
csak a lakásban szabad beszélni nyomot hagyni
madarat rajzolni a papírt összegyűrni hogy abból
vádgolyó legyen.
Végül vacsorára nem enni a billegésről mint
lengésről beszélni.

*G. M. életérzése alapján