Rigó Tibor: Üzenem

Vénasszonynak
mit ér már a május
hisz didergeti már
a szerelem
öregasszony elsápad a csóktól
szíve kihagy
szédül a feje
ősz hajában az orgona
rég sárgult
illatát az idő
lopta el
vén asszonynak
mit ér már
a május
tréfát űz csak az idő vele
keze ráncát
nem rejti
a kesztyű
a selyem
és a drága csipke sem
új szerelmet hiába is koldul
kössön inkább
sálat
csendesen
hogyha tél jő
térítse magára
az ajtóba hogy ha majd kiáll
a hideg széltől ne fájjon a válla
ha ölel majd
apró unokát
a szerelmet azt nem pénzért árulják
sem egyéb kegyért
ugye tudja kedvesem
hályog nőtt a szemére
ha nem lát
kössön inkább
sálat kedvesem
hajfonata kopár fának ága
megtépte azt
az ősz hideg szele
vénasszony már úgy mászik az
ágyba
felsóhajt hogy úgy
fáj már mindenem
vénasszonynak
azért kell a május
ha kiül egy padra
csendesen
eszébe jut a csók
amitől elájult
s halkan súgja
ő volt mindenem
hagyja most
az ifjakat lángolni
vonuljon el
sírni csendesen.