VERS

Blazsanyik Zsaklina: Létezem, csak vagyok

Most még feladni sem tudom.
Nincs mit feladni.
Minden jelentéktelen,
Nem érint meg senki és semmi.
Megpróbálok a jövő felé futni, de nem megy, nincsenek remények.
Még a mának sem élek,
Robotként teszem, amire kérnek.
A gyeplőbe még bele van mélyesztve a körmöm,
De az irányt már nem én adom.
Az idő halad, bukkanó akad.
Nem lépek jobbra, de balra se sokat.
Halkan elhalad mellettem több vonat,
De nem szállok fel soha.
Legnagyobb félelmem, a közöny falai zárnak be.
A tűzből hamu lett és elemésztett mindent.
Szaladok ide, eljárok oda, de ez mind nem nagy csoda.
Várom a szép szavakat,
hogy valaki biztat.
Ha megkapom rájövök, hogy mégsem elég,
félek.
A vélemények egyre jobban megtörnek,
A naivitás eltűnt.
Rettegek, mert nem tudom mi lesz,
Temérdek kapu van, amit a sors elém tesz.
Nem tengni-lengni akarok,
A végén nem elvesztegetett napokat akarok.
Élek csak, mert muszáj,
Nagyítóval kutatom az apró örömöket, hogy
valamivel még érintsem lábam alatt a földet.