Celler Kiss Tamás: te is úgy jársz majd velem

apa, mégsem kereshetem egész hátralevő
életemben a veszett fejsze nyelét. pedig
meddig féltem, hogy te is úgy jársz majd
velem, mint nagyapa a házzal, amit ötévnyi
németországi munkájából vett – csak évek
után jött rá, hogy a csinosan kitatarozott,
rózsabokros házat valójában komolyabb alap nélkül
húzták fel, és öregkorára az lett a mániája, hogy egy
nap arra ébred, megindulnak a falak,
megmozdul lába alatt a padló, feje fölött kettéhasad
a plafon. a ház, amit nekünk, a gyerekeidnek építettél,
szilárd alapokon áll. a téglafalakat puszta két
kezeddel húztad föl, bűntudatom van, ha mindennek
ellenére vádollak. de mégis attól félek, hogy egy
nap arra ébredek: visszavonhatatlanul szétváltunk
szeretetre és indulatra, a falak, amelyeket egymás közé
emeltünk téglára és vakolatra, az apa-fiú kapcsolat apára
és fiúra. én csak most ásom a medret, hogy az életemnek
biztos folyása legyen, te pedig mész előttem,
és előre végigrakod a partot homokzsákokkal.