Márkus László: Elmaradt imáid

Gyötrelmes kínok közt, jajongva szült anyád,
február volt, vasárnap, kora délután.
Visítasz a napvilágra érve, az orvos seggedre ver,
míg anyád az ágyon aléltan hever,
akkor ajkát ima nem hagyhatta el,
kizárta a kor, ezt később idézi fel…
Kopott kórházablakon át sívó szél fütyül,
a szemközti ágon proliszürkület csücsül.
Lassan este lesz, későn érkezik meg apád,
marka kérges, vasat ver, egész nap kalapál,
az üvegfal túloldalán imát ő sem mond,
homlokot ráncol, vállán tengernyi gond.
Másként neveltek, templomba nem jártál,
imát te sem mondtál, istened mégis várt rád.
E fura világban sokáig kerested helyed,
míg lelkedben a fagy lassacskán felengedett.
Rég szétszórt vágyaid verseket költenek
s elmaradt imáid lassan testet öltenek.