VERS

Lencsés Károly: Lucifer sóhaja

zöld nyálkás békafürt csüng a fán
egyik a másik hátán tömve terem él vartyog lüktet
itt mindig csak lenyugszik a nap mintha
egésznap álmot rakna elém és összes babonaságom
testet ölt: undorodom a csúszómászóktól
folyton esteledik nincs más csak üzekedés
emberi hangon sóhajtoznak az erekció szaga fülledt
kibaszásból a kocsi hátsó ülése alá rejtett hal szaga
fehér kis lüktető nedves burkokkal telt ágak rogyadoznak
kiszáradt roppanós napszítta halott élet az avar
kígyó vedli héját vágd le a fejét ne menjen a fára
kísértő suttogás vonaglik figyelmem fent lent leng
a hüllőket termő ágak közt cikkcakkozó fény vág
könny fájdalom nyila hasít pupilla nyit-zár
jajgat a halánték kilökődött ér duzzaszt bő vér
félszemmel szándékosan megcsalatva magam
lesem a magas ágakra döfött vérszínű felhőhabokat
(megjegyzem nem kis ámulattal)
és ugyanúgy mint a keletkezéskor elhiszem
hogy almát kell keresnem és mert annyira…
…éhezem Lucifer szava lecsókolt méreg
habzó száján a kenyerem angyalkép vidít
kétélű szava felvágja vigyorom fültől fülig
(röhögök mint egy idióta)
újra megcsalatva magam behunyom szemem
egy képről tudom az éden nem ilyen
az én kertem is szebb mint ahol azt az egy fát találtam
kövek vannak és nagy pusztaságok ez
a békákat termő vén fa uralja a teret nem látom
de hallom hogy leszakadnak a fellegek
morgás kutya csont bőr orrával túr hallom
a sok elérett halott tetem között tipor nem félek
szív magába a sziszegés de mire észbe kapnék
azonosultam nincs bennem kétkedés
undorodva nyekken a vállízületem ahogy
kinyújtott karral a fa eleven belébe nyúlok
és mi mást mint almát…
leszakítom Lucifer angyali sóhaja
„már megint az enyém vagy…”