Márkus László gyermekversei

Mackóálom

Locsi-fecsi patak partján,
szendereg a mackókislány.
Álma könnyű, mint egy pille,
mézről álmodik, ebédre.

Nagy csuporból nyalakodja,
csak a nagyi meg ne tudja.
Ha kiderül, lesz nemulass,
faggatják majd, ki a ludas.

Tán sikerül, tán megússza,
hogyha a csínyt másra fogja.
Ki lehetne bűnbak máma,
ki a mézet megdézsmálta.

Ráfogja majd a cicára,
mézet ken a bundájára.
Mily pákosztos ez a macska,
csak az üres csuprot hagyta.

A lépesméz finom étek,
senkivel most nem cserélne.
A kanyargó patak martján,
mosoly ül a mackó arcán,

Milyen kár, hogy mindez álom,
bár így nem lesz szánom-bánom.
Felébredve búslakodott,
bánatában hazafutott.

Kisunokám ne szomorkodj,
szól a nagyi s térül-fordul.
Inkább edd meg az ebéded,
tesz elé egy csupor mézet.

Sünisztori

Hogyha jön a fergeteg,
az apró sün megremeg.
Mikor kívül mennydörög,
lábam körül sündörög.

Ajtóm gyorsan kitárom,
gyere süni, barátom.
Belül sokkal csendesebb,
ne reszkess már, kedvesem.

Tálkájához kocogva,
gyomra mintha korogna.
Benne finom lisztkukac,
megnyugodva majszolgat.

Adok mellé tejecskét,
jár hozzá kis lépesméz.
Gyomra telik, kedve jó,
bajuszkája mint a hó.

Kiürült a tálkája
itt szuszog a konyhában.
Teli hassal nyújtózik,
mamuszomba bebújik.

Huncut vagy, kis barátom,
ha éhes vagy, belátom.
Égzengéstől nem is félsz,
lehet, hogy csak átvertél?

Miska kandúr

Macskajárdán lopakodtam,
csillagokkal hadakoztam.
Sajtnak véltem én a holdat,
fényes bundám leporoltam.

Miska kandúr az én nevem,
reszketnek is az egerek.
Éjjel enyém padlás, udvar.
nappal alszom, mint a bunda.

Nyitott ablakot ha látok,
ott a spájzot megdézsmálom.
Bajszom mindig kipödörve,
peckesen áll, sosem görbe.

A kutyákat sosem bírtam,
ha kell, ha nem megugatnak.
Kerítésen ha grasszálok,
fentről bátran fújok rájuk.

Hogyha csattog Bodri foga,
befutok az istállóba.
Dorombolok a szénában,
itt leltem két jó barátra.

Ez ám az igazi móka,
szilaj Pejkó majd felrúgja,
Riska tehén felökleli,
harcos kedvét így elveszti.