VERS

Köves István: Magyar táj magyar nyesttel

Duzzog ez a faluvégi csend.

Sercen a hóban a nyuszi talpa,
a leszakadó ág is puskalövés,
félve dereng a harangszó,
kéklik a sík fény, ereje kevés.

Ürül a porzsák, hullnak a morzsák,
nyest vagy egér tán, rágja a nádfedelet,
robban a szív és lassul a láb,
dercen a szilva, a fán feledett.

Markukat lehelik, huhh, a vadászok,
szeretők kacarásznak a paplan alól,
pincében pattog a szikkadó ászok,
térkövezett tájban hőscincér dalol.

Ragyog, ragyog a búbánat iszapja,
ha vidámabb nótát úgysem hallhat,
s vérző fűzfákra ül kajla kalapja,
meddig ember az ember, ha hallgat?

Duzzog ez a faluvégi csend.