VERS

Holczer Dávid: Fájdalommal telve

Valahol el kell kezdeni.

Az anyaméhben kezünk
ökölbe szorul s ringunk
görcsösen.

Később csak lustán fekszünk
egy puha, vetett ágyban
és majd ugyanitt zendül
dalára

A halál ezer trombitája.

Aztán felkelünk újra;
fájdalommal telve,
önmagunkba borulva
lépkedünk.

És a vonulás! Tompa
lépteink ahogy csak
zörögnek, ajkunkról
ahogy a szárazság
lepereg,

Mintha csak zúgná:
„Rettegjetek, mert
meghalunk, emberek!”