Bene Adrián: Bertók László Minden megtörténik című verséről

Bertók László Ágakból gyökér című, 1984-ben megjelent kötetének „Éltük a szép, boldog jövőt” ciklusának feltűnő jellegzetessége a keserű, kritikus hang. Az olyan allegorikus daraboknak, mint A „nagy bumm” és A mezei futás díját irigyli kulcsszavai a tetű, illetve az ürülék. A Most mintha titkon lehajolna ketrecben élő, metaforikus háziállatának egzisztenciális jellemzője a lapítás, a hazudozás. Az Elhinnéd-e eposzi seregszemléjében feltűnnek a hazudozók, a nem pofázók, a nem álmodozók, a profi seggnyalók. Ezek a nyolcvanas évek első éveiben keletkezett versek emlékművet állítanak a kádárizmus lassacskán rohadó rendszerének és konformista életben tartóinak. A Vatta-dugdosók egy olyan hatalmat szolgálnak, ahol a díjakat nem érdem szerint osztják („ragyognak, mint az ürülékem”), ahogyan azt a vulgáris nyíltsággal megfogalmazott A mezei futás díját irigyli is bemutatja. Az ilyen közköltészet általában korhoz kötött, adott társadalmi-politikai viszonyokra reagál; egyesek szerint a költészethez méltatlan, publicisztikai módon. Talán magyar sajátosság, a zsákutcás fejlődés jele, de bizony ezek a versek a mai viszonyok között is elevenek – és nem csak poétikai megformáltságuknak köszönhetően. Nem éppen örömteli tapasztalat ez, ahogyan Ady Endre száznál is több évvel ezelőtt írt publicisztikái is lehetnének csupán irodalomtörténészek számára érdekesek, ám kritikai mondandójuk ma is érthető és érvényes. Ebben a kontextusban kapja meg egyik jelentésrétegét a Minden megtörténik című vers, amely ugyanakkor olvasható általános emberi vonatkozásban, sőt, a hérakleitoszi folyómotívumnak köszönhetően filozófiai költeményként is. A vers jelentéshálózatának középpontjában álló „szar” szó – regiszterét tekintve, a beszélő indulatait sejtetve – mindenesetre előtérbe állítja a társadalmi viszonyokra, és az ezekkel összefüggő emberi minőségekre irányuló kritikát. Az olvasóra bízzuk annak eldöntését, 2021-ben mennyiben érzi érvényesnek a diagnózist.

Minden megtörténik

Minden megtörténik megint, mintha

mindig abba a folyóba

ugyanabba a szarba lépnénk,

nem változik, csupán a mélység,

vagy csak a mélység képzete,

s a mese,

hogy aki nem lép, megelőzik,

így lesz özönvíz

kicsi köpésből,

győzelem véres vereségből,

a szó,

a szó, ami folyik,

áll benne az ember,

zabál, szaporodik,

emlékezik,

hogy volt valami jó

valahol, valamikor,

álmodozik,

hogy lesz valami jó

valahol, valamikor,

s minden megtörténik megint, mintha

mindig abba a folyóba,

ugyanabba a szarba lépnénk…