PRÓZAIRODALOM

Kiss Tamás – sámaT ssiK: !élefazssiv erőle, azaz: visszafelé előre!

Aktuális hírek – Keríh Siláutka

Közlekedés – sédekelzöK

A busz, a villamos, a troli, a taxik, a személyautók stb., azaz: az egész forgalom holnaptól visszafelé, tolatva, ha tetszik, akkor „rückwarts” közlekedik.
árruH! azaz: Hurrá!
Nehéz lesz megszokni, de itt nálunk minden előfordulhat.
A sofőrök majd a kormánynak háttal ülnek és maguk mögé nyúlva vezetnek.
A buszsofőrök így legalább az utasokat is szemmel tudják tartani. Ezért aztán buszonként elég lesz egy szakasz „készenléti rendőr”, hogy ne történhessenek atrocitások. Nekik szigorúan a sofőrrel szemben kell elhelyezkedniük, de végszükség eseteiben, mozoghatnak előre, oldalt és hátrafelé is.
Az utasok a gépjármű vezetőjével szemben, iránynak háttal kötelesek ülni.
A villamosokon hasonló lesz a helyzet, a vezető szintén maga mögé nyúlva matathatja majd a kézivezérlőt, ütögetheti a csengőt. Az utasok itt menetirányban és menetiránynak háttal is utazhatnak. Felszálláskor – ha akad hely – tetszés szerint választhatják meg az irányt, de állomásonként cserélniük kell, így jobban szemmel tudják egymást tartani, ha esetleg mondjuk valakinek okádnia kellene…A sínek ugye azért még nem elég egyenesek és simák…
Az emberek megvédése érdekében, természetesen az autóbuszok is tele lesznek pakolva köpőcsészékkel. A nyakló nélküli köpködés büntetendő! Feliratok fogják figyelmeztetni az utasokat, hogy: !jdökpök eN (Aki nem értené: Ne köpködj!)
A személyautók hátramenetét az autók tulajdonosainak kell megoldaniuk, szem előtt tartva a kormány elmozdíthatatlanságát. Dudálni szigorúan tilos!   
Ami a légiközlekedést illeti, az ország légterében kizárólag a helikopterek kötelesek hátrafelé közlekedni. Kivételes esetekben, vészhelyzetekben a mentő- és rendőrségi helikopterek rendellenes irányban is repülhetnek. A Közlekedésügyi Államtitkárság Jobbra és Hátrafelé elnevezésű Pre-operatív Törzse jegyzékben biztosította a világ legnagyobb légitársaságait, hogy nem fogják egyetlen országra sem ráerőszakolni az interkontinentális járatok hátrafelé való közlekedtetésének forradalmi javaslatát. A jegyzéket azonban „A helyes irányt mi mutatjuk!” – jelszóval zárták.
A közlekedéssel kapcsolatos szabályokat, mint minden mást, a „Visszafelé Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye” fogja tartalmazni, bár már voltak korábban is efféle kísérletek. Most azonban a jogszabály gyűjtemény hátrafelé, avagy visszafelé-kiadásban is meg fog jelenni. Arany betűkkel olvashatjuk majd a címet: eynémetjűyG koylábazsgoJ soylátaH élefazssiV. A Miniszterelnökség világossá tette, hogy „nemzeti tradícióink évezredekre visszatekintő ápolása kormányunk egyértelmű és legfőbb célja.” Ez azonban egyelőre még nem jelenthet előnyöket az Árpádházi királyok egyenes leszármazottjainak, akik netán buszon, vagy villamoson óhajtanának utazkodni. (utazni) – tette hozzá a szóvivő.

Íme a Közlekedési Államtitkárság Közlekedéstudományi Szakbizottsága, avagy az ÚJKÁOSZ: Új Közlekedési Ágazati Osztályának lelkesítő jelszavai, melyeket naponta olvasnak be a közmédia csatornáin oda és vissza:

Jelszavak – kavazsleJ

„Éljen soká a forgalmat háttal irányító rendőr!”
!rődner ótiynári lattáh tamlagrof a ákos nejlÉ

Harcoljunk a hátramenetet demoralizáló erőkkel szemben!
!nebmezs lekkőre ólázilaromed tetenemartáh a knujlocraH

Összefogással akadályozzuk meg a hátramenetben bekövetkező baleseteket!
!teketeselab őzektevökeb nebtenemartáh a gem kuzzoyládaka lasságofezssÖ

Vesszenek a járőrsípokat lopkodó terroristák!
!kátsirorret ódokpol takopísrőráj a kenezsseV

Arccal Rückwarts felé!
!élef strawkcüR laccrA

(Folytatjuk – kujtatyloF)

Kiss Tamás – sámaT ssiK

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .