Kalász István: Elengedés

Utolsó arcképe mellé képzeli a földtől
elváló eget a felhőből kibukkanó
madarat – a gyásznak kell a jel a kép a keret.
A lépcsőházban le hajtott fejjel indul a
villamoson koldusnak nem ad az utána
néző kamerának felint a hídon szemüveget vesz
a mélység felett – a társa elment ő a korlátnál
marad. Este ül az asztallal amire tányért
tejbe grízt tett éjjel a mozduló székre ébred.
Majd reggel amikor szemközti háztetőn galamb billeg
a kitartó kurrogásból egyensúly lesz az egyensúlyra
akad kényes szó zuhany kávé fekete majd erre
szövődik verssor a munka jele – a maradék élet
ígérete.