VERS

Kiss Tamás: Az Agyhalott Atmoszféra

a troposzférában van.
 
Neuron-tömegek,
melyek élnek, de mégis halottak.
Koponyák,
billegnek az Atlaszon összevissza tekeregve.
Működnek,
bólogatnak, jobbra-balra hanyatlanak.
Tanácstalanok,
földre rogynak, üvöltve hallgatnak.
Kétségbeesettek,
panaszkodnak, keseregnek.
Megvezetettek,
őrjöngve rohannak saját vesztükbe.
Belekeverednek,
a döntésképtelen eldönthetetlenbe.
Megfulladnak,
az elérhetetlen vágytengerekben.
Meghalnak,
névtelen buckák alatt buliznak.
Porrá lesznek,
a neuron-kötegek csendesen röhögnek.
Végső Feledés
nevekkel büszkén henyélhetnek.
A Semmiben,
élet-evolúciós végállomásban.
Ennyi Volt,
mondja az Isten és tovább horkol.
Valahol…

Ott, a Valaholban áll a láthatatlan feliraton:

„Ez egy szesz és élvezet-mentes hely,
innen, se ki,- se belépni nem lehet.

Az Élet – fölfelé meg mindig Zárva…
A feltámadás pedig legnagyobb sajnálatunkra
Elmarad.”