VERS

Csikai Gábor: Élő és holt

titkaim a szélbe hordom
így építem hitem várát
kemény acélból a kordon
de a halál még nem jár át

csak szép csendesen kerülget
és mint a pók úgy sző hálót
de földembe mit sem ültet
hiába szórna ma rá sót

kezem minek is emelném
ami elment ott maradhat
hajnalpírban forr az elmém
pedig tárva minden ablak

s lakat alatt minden ajtó
bár mögöttük ott a holnap
szívem élő, felleghajtó
így harapom át a holdat

Csikai Gábor vagyok, 1981. február 15-én születtem Csornán, de mindig is Kónyban éltem. A győri Révai Miklós Gimnáziumban érettségiztem, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán diplomáztam. Jelenleg Kónyban, az IKSZT Faluházban dolgozom, és szabadidőmben írok. Több kötetem jelent meg magánkiadásban, verseim pedig már háromszor szerepeltek a a József Attila Vers-Dal Fesztiválon, valamint a Műhelyben, a Kisalföldben, A Hetedik, a Litera-Túra irodalmi folyóiratban, és több antológiában. Költeményeimet megzenésítve játssza több szólista és zenekar, például a Verskoncert zenekar, akiknek Valami szép című lemezén négy alkotásom is szerepel.