Rigó Tibor: Király vagyok

Rongyosra fagytam
mikor még nem ölelte vállam át egy langyos
tavaszi fuvallat
arany pecsétjét lelkemre nyomta
és egy nap
fölém hajolt
a szerelmet suttogó
bokrok lombja
ott valahol a még kopott
fák ágai között
ott hagytam mindent
mi fájt
és belém költözött
valami vágy
a szebb és a jobb hívott
üdítő teát kínált egy magába roskadt délután
és akkor eltaszított
a csont szilárd föld
égető fagy szilánkok szálltak fel
a februári éjben
jégcsapok sírták panaszuk
a didergető szélnek
megszólaltak a penészes falak
dermedt rongyokon zokogtam malaszt
és sírni mertem
panaszt tenni az egyetlen Istennek
jeget olvasztani próbáltam az emberekben
vágytam valami másra
magamba néztem és megtaláltam
rájöttem
király vagyok
reggel előttem hajolnak földig a nárciszok
és szirmot szórnak
lábaim elé a gyűrt bőrű
gyümölcsfák
ágaik bólogatnak mint
a balga nép
madarak dalolják
ha látnak a király él
és én emelt fővel lépek a zöldellő pázsiton
vénült szemeim jártatom maradt-e még valami romás ezen a díszes udvaron
és aztán egy sziklakert tövében
megakad szemem a viharvert kocsikeréken
népem örök jele
itt marad míg élek
itt a helye
lenn az udvar végében
cseresznyefa öltözött menyasszonynak épp
körül is rajongja egy kaptárnyi méh
potrohát riszálva a virágporra éhes nép
micsoda látvány ez
szinte már fenséges
király vagyok birtokom
az udvarom
vörös brokát mellényben
feszít az udvari kakasom
magamhoz húzok egy épp
nyíló orgonát
illata átleng szívem tárt pitvarán
a tüdőm kitágul
szemem az égre néz
király vagyok uram suttogom halkan én
mert királynak születtél te is
rongyokon fagyban
ám láttad és hirdetted
a jót
elhitted hogy szép az élet
tavasz van uram én a király
ez udvaron
senkivel nem cserélek.