KÉZBESÍTÉSI GONDOK, KEDVES LEVELEK (A Vándor éji dala műfordítás-pályázatról: még néhány információ és üzenet)

Hibáztam, nem ellenőriztem le a feltételeket. Nem is gondoltam arra, hogy kiskorúak Magyarországon nem vehetik igénybe az ismert pénzküldő szolgálat szolgáltatásait. Egyszerűen szólva: a Vándor éji dala műfordítás-pályázat egyik díjazottjának nem fizették ki az átutalt, megérdemelt, s feltehetően várva-várt nyereményét, mert még nem töltötte be tizennyolcadik életévét.

Nem tudom, lesz-e pozitív kimenete, kifizetik-e mégis, ha a szülője, a törvényes gyámja képviseli – de nem fogok pitizni semmilyen szolgálatnak. Sem keresni, sem telefonálgatni nem fogok. Ha nem megy, tíz napon belül újraküldöm az összeget egyik nagykorú hozzátartozója nevére. (Természetesen, azóta már igyekeztem minden díjazottal egyeztetni, megtalálni a jó megoldást, ha kiskorú az illető.)

Az viszont meglepett és kellemetlenül érintett, hogy eddig két könyvküldemény is visszaérkezett a feladóhoz, azaz hozzám, rajta a „a címzett nem kereste” felirattal. Visszajött az is, amit Szerbiában adtam fel, meg az is, amit Magyarországon.

Kizárt dolognak tartom, hogy a címzettek ne mennének el a levelükért a postára; valószínűsítem, hogy semmilyen értesítést nem kaptak arról, hogy küldeményük érkezett. „Postán maradó küldemény”-ként kezelték a leveleket. Pedig Szerbiában nincs is ilyen opció – nem lehet ilyen jellegű küldeményt feladni.  Nekem kellett volna mindenkit külön értesíteni? De hogy van, hogy másokhoz ugyanilyen feltételek mellett meg eljutott a könyvajándék?

Az egyik csomag kézbesítési díja 2300 dinár volt. Pécsre küldtem, majd elment Budapestre, visszajött Kupuszinára, ahol további 800 dinárt fizettem a visszavételéért. Ugyanez volt a helyzet a másikkal is, az is megjárta Budapestet, 800 forint volt a feladási díja egyik határmenti településen, majd megint Szerbiában kötött ki és 800 dinárba került a visszakézbesítés. Nem a pénzt sajnálom, hanem a várakozás és az elmaradt öröm miatti hiányérzet bosszant – mármint a címzettek szempontjából. De nem baj. Majd újra próbálkozom ez esetben is.

 És nemcsak bosszúságokat jelent a Vándor éji dala-pályázat kézbesítési folyamata. Legtöbben mégis megkapták a könyvajándékukat, s van, aki még örül is neki, sőt, meg is köszöni. Engedjék meg nekem ezt a kis szarkazmust – annak nyomán fogalmazok így, hogy megtörtént, kikérte magának az illető az ajándékozási szándékot (gondolom, persze, hogy a díjazottak köréből való kimaradás okozta sértettség beszélt belőle)!

Részlet két levélből:

1.

Igazán nagyra értékelem a rugalmasságot és az odaadást, amivel a részvételi ajándék kérdését kezelték. A könyvajándék, amit a múltkoriban megköszöntem, a Median kiadótól érkezett, Haraszti Mária küldeményeként, Bolemant Éva és Molnár Miriam – Vannak Helyek című könyve formájában. Ma kaptam egy másik küldeményt, Angyal Lászlótól PhD A magyar nyelv lexikológiájának és onomasztikájának alapjairól. Különösen boldoggá tettek e könyvek, mert mindkettőt igazán érdekesnek vélem a maga nemében. Annál is inkább becsülöm ezeket a könyveket, mert tudom, hogy viszonylag nehézkes mostanság az ilyen küldemények kézbesítése. Azért is tudom, mert például egy különdíjas oklevélre már körülbelül fél éve várok, pedig ez esetben egy itthoni, szlovákiai szervezetről van szó. Szép napot kívánok!  Üdvözlettel: L. D.

2.

Nagyon szépen köszönöm a rengeteg munkát, és energiát, amit ebbe a pályázatba tett, nagyon hálás vagyok érte. Bocsánat, hogy nem láttam csak soha nem szoktam Facebookot nézni, és emailt is ritkán. Ha bármiben tudom könnyíteni a szerkesztőség dolgát, nagyon szívesen teszem. Üdvözlettel, G.

Ki mondja, hogy nem éri meg?

(Szövet)