PRÓZAIRODALOM

Híres B Ede: Világok pusztulása

Olykor visszarévedek gyermekkorom mesevilágnak tűnő álomködébe.
Látni vélem a hatalmas fákat elérhetetlen ágaikkal, zsendülő gyümölcseikkel: a fa törzsén lecsorgó édes fagyöngy feledhetetlen íze még számon ég.
Hallgatom az egy életen át kísérő kocsizörgést, ahogyan elhalkulva átcsap a téli szánsuhogós-csilingelős sosem volt nóták világába. Kérges kezek erős marokszorítását érzem, ahogyan felemelnek, biztatóan egy fényesebb világ felé. Hogy bolyongva, otthont nem lelve, mint kivert kutya, végül visszatérjek az ősi fészek oltalmat, békét ígérő melegébe.
Csak pusztulás, végtelen, kietlen, csupasz mezők. Vegyszerillatú réteken bolyongva akadok egy-egy múltidéző, romos fejfájára a boldog és mesés tanyavilágnak.
Eltűnt, mintha soha nem is lett volna. Vele tűnt egy boldog, élhető világ is.
Csak az emlékek maradtak s néhány rom, intő mementónak.
Most a gyász órái jönnek. Emlékezzünk.

Híres B Ede fotója