Lencsés Károly: Fény, Konyha, Szoba és árnyékok

Megtört.- és csorba kávéspohár. kitárt állkapocs. falon tátott száj.
a konyhapult neonja folyó mennyország.-s e tátott száj alatt
se átkok se fohász.
saját tócsájában áll a magas háromlábú kagylótestű szék.
szakadt szúnyoghálós ablakon át kúszó kígyótestű tolvaj a fény.
oson életlen. – és a tompa kenőkésen, ami csak elsimítani jó szelni nem, csillan
akár régi ház szeme a hajnali napsugárban. fakón, egy halotté. ami, látni nem jó.
valahogy másként, úgy ahogy a vakok:tapintással, hallással,
ízleléssel, szaglással lenni. az ötödik elem, az elmúlás exitál.
halhatatlan szöszmötöl a kék padlófilcen.
szállongó port tüsszent. s, ha mégoly
gyenge is – épp csak homály- meghágja a ledobott használt
pelenkával eltakart ágy lábánál vonagló bűzös sötétséget. (ilyen a pokol?)
szobában leesett használt pelenkával bélelt jajgatás?
minden rendezetlen. valami folyton nő belőle. korcsosul.
nincs: nem akarom. megmutatja még ha zokogva
jajgatod sótól ázott bőröd cafatokra akkor is!
karom egy cserép virág. sovány kar az asztalláb. visszeres kéz.
egy tébolyult kialudt lapos fekete haja. lábszár vádli nélkül.
tegnapi vacsora maradék. egy csepp odaszáradt vér.
-mikor vérzett és senkinek sem szólt, bár
attól tartott stroke. aztán azzal nyugtatta magát, hogy csak egy
hajszálér pattant el benne, de az óta is fél.
leleplez. megfojtja az intimitást.
akárhogy is, de kiszedi az igazságot. részecskékre bont.
beépít. kitép. széttör. összerak.
még a földhöz lapulva sem…,
bármilyen gyenge, s fátyolos nem rejtőzhetsz el előle sehol!