VERS

Tóth Johanna: 9 ½ 7

Kívánlak, mint hópelyhek az aszfaltba olvadást, mint az
Igazak az álmos feledést, mint a föld az avar bűzös bomlását,
Mint a ruha, hogy széttépjék, és annyira igézően csordogáljon le a testedről, hogy azt már

Büntetni kelljen, szemmel vagy szóval, és te csak tűrd, mert tudom, hogy
Akarod hallani az ökölbe szorulás hangját, érezni a kínt, ahogy némán a lepedők közt
Simogatja remegéseid; kívánod nézni, ahogy kihűl a szemed
Ingerült, zaklatott tenni akarása: megszelídülsz, hiszen tudod, hogy
Nem kapsz úgy sem többet, mint amennyi jár neked. lassan kikopnak belőled a
Görbe lábaid görcsös kívánságai, a kéretlen kézmozdulatok-
Egyedül az leszel, akkor, és úgy, ahogy azt én akarom, mert ha ahhoz van kedvem,
Reggel majd felébredek, nézni foglak- míg a NAP első sugarai a bőröd perzselik- alszol, és álmodban sírsz.