Tóth Olivér: Krisztus kegyelméből élek

Fáztam és árnyékodba bújtattak érdes tenyerek
Ernyedt lüktetésed miséin szívkasodig simultam
Megragadott ráncaim keresztjén csüngtél
Rólad és neked szólt reggeltől ministráns esti bűnbánatom
Vádoltalak mert gyűrött ruhában járatott álmaidból
Naponta csavartál rám fehér és fekete vizet

Árkokból keresztelő szentlélek szépít negyven éve neked
Cserebogarak menekülnek illatzáporaidtól tévelyegnek
Kívánságaidért katicabogarak könyörögnek kezeidnek
Bárányt áldozó réti ég vérlik engemet vígasztaló varjaid felett
Bármerre nézek látlak bárhol hallgatok téged figyellek
Szememtől érted hámló fájás keseredik arcodra felőled

Egy kárhoztatott megváltás kerti fátyla alól kérlek
Csókolj homlokon szájon és szellemen e vétkes testben
Hol fiatalodik egy sekrestyében kódorgó remete Isten
Minden jóság újszülött koldus és szenteltvízzel áldó sírás
Viskókban legnagyobb csaló úr az őszinte remény
Kiáradt bőség a gyász szükségében való összetartozás

Tántorgó zászlócsonk minden gerinc emelt fővel dúl a bú
Önkegyelembe hívott szent minden cinkos az örömre
Kocsmaszagú szertartás meditációiban egyetemes világa
Gyertyatartóként állít földbe és talpig hátig éget
Felgyújtott tóga a nyári délidő és tóra az őszi korahajnal
Szemek kongatnak szemekbe míg a lélek ujjbegyeiből kiéget

A fák minden rügyet zörgő lombra fakó kabátra cserélnek
Elhasalt erdők engednek sárkoporsóba szendergésnek
Sajgó teleim ifjú zivatarokban cipőtlen is önfeledten zenélnek
Tudattalan doboló hó cseng zeng dong trillázik az enyészet
Vén tavaszi virágzás három ajándékbimbói enyémek
Irháim tömjénjeim aranyaim az alázatában is véges időtlenségnek

Negyven év nyarában is fázva regélek egy keleti királyi népnek
Királyfiai királylányai göncnehéz vasalt testű szeretetlenségek
Kuporgatott szegénység egészség boldogság edz és tart fémpénznek
Kharón hajóján testnélküli gyolcsok halomban magukra öltenének
Őseim sebeinek arcai véreimből varaimból csontjaimból magukhoz tépnek
Vízen járat a keserűség örökös raj negédes bizodalmam hálóit szövik

Útjaimba a madarak tollat a halak pikkelyt a tengerek pajzsot az egek ablakot
A rétek halmot adnak a sziklák megitatnak anyát testvért rokont haragnak
Ellened és magam ellen kinek sohasem volt közöm a kiivott kelyhű bánathoz
Öröm hívott és hozott hallgatózó leskelődő faji emberi házak falaihoz
Nem rejtett véka alá a kín és megtalált szerelmeinek csordáit hajtom kútjaihoz
Ölelésidtől békélt levegővételem viszem nekik majd elkaszált boglyázott abrakot

Vándorló zászlócsonk minden gerinc min emelt fővel dúl a jó
Hol önkegyelembe hívott szentségem cinkos örömre követ a szó
Felgyújtott tógám nyári délidő és tórám őszi korahajnal ködje
A halál csak délibáb tolvaj árny nyakamon aranylánc elmetszett köldöke
A mennyország leolvasója a lélek ujjbegyeidből kiéget kapuján munkását beléptet
Életfádon fantomfájások a termések vallják egy bevégzett Krisztus kegyelméből élek