VERS

Szögi Klaudia: lakatok

bezárva tartottalak
lakatokat tettem az ajtóra
rácsot az ablakokra
nekem virágozz
engem láss
enyém legyen minden csepped
illatod és ízed
engedd hogy lassan
megegyelek
ne tiltakozz
látod hogy
kiverted három fogam
bezárlak megint virágszál
távolról nézlek
még lecsillapodsz
rúgdosod az ajtót
rángatod a rácsokat
felhorzsolt bőröd nyalogatod
milyen csúf lettél
ettől a nagy
szabadságvágytól
elbújtam előled
Gilles de Rais utóda
elbújok előled
átkozódó követelőző
kisvirág
oldjam le a lakatokat
hagyjak fent csak
egyet vagy kettőt
legyen meg az illúzió
hogy bármikor elmehetsz
hazug meggyőződés
hogy szeretsz itt
messziről csodáltam
véred az arcomra kenve
ahogy megerősödsz
lelked átsüt a rácsokon
és nem
már nem tarthatlak vissza.