VERS

Rigó Tibor: Kísérni fog

Örökké emlékszel majd
ahogy tűzforró testedet
kirázta a hideg
ledöntött a kór
hátba támadott
váratlanul
emelt rád kezet
a pirulák keserű ízét
sem feledheted
mint Jézus az epének ízét
szájában vitte el
mikor bevégeztetett
anyám jut eszembe
és a nagy vizes lepedők
mikor a láz magához szorította aprócska testemet
késként
ért tűzforró testemhez
hiába kértem őt
anyám kérlek ne tedd
értem tette
és én
esdekeltem
mint a bégető bárányka
akit a vágóhídra visznek
úgy bújna még
anyja selymes gyapjába
de nincs kegyelem
hajtják őt
a véres kezű
böllér kegyetlen
markába
milyen furcsa is az élet
azt bántja mindig
ki vétlen
azt rázza a hideg
aki pőrén jár a télben
és fut rohan szabadon
mind
kinek a lába
térdig iszapos
gőggel néz az elesettre
félni fogsz mindig
ha lépni kell
félni ha tenni
életed a tét
és te majd
akkor fogsz félni
és ha élni akaró
ösztönöd
nem lesz erősebb
epével a szádban
lekókadt fejjel
csüngsz a kereszten.