Csikai Gábor: Episztola Horatiushoz

Hozzád szólok, római költők nagy fejedelme
drága Horatius, ím, bár sose kérdeztél,
én mégis meghallom kétezer év magasából
(vagy mélyéből, ezt nem tudom úgy igazán)
hangodat, és tán más is hallja, de válaszokat most
én fogok adni, hisz itt én írom levelem.
Hallgasd, drága Horatius, áll ércnél maradandóbb
műved, s bár igaz, áll még a királyoknak
sírja is, ám testük hullik szét, porlik a kő is,
melyből rabszolgák bús hada épített
szörnyű kőhegyeket, s legtöbbről azt se tudom már,
hogy kinek emlékét őrzi a holt piramis.
Míg a te nagy műved romlatlanul áll mielőttünk
kétezer esztendő sem döntötte le azt.
S bár néhány versednek csak töredéke maradt ránk,
mégis teljes a mű, mert bent teljes a szív,
teljes a lélek, s pár tépett sor nem töri széjjel.
Ily csoda minden olyan munka, amelynek örök
lét adatott, és még más dolgokat is tud a műved:
mint az igaz szeretet, munkád éppen olyan.
mennél többet vesz ki belőle a kései költő,
annál több marad az, és még jobban egész.
Ezrek idézték már versed s alakod, de belőled
egy töredék se fogyott, ujjnyi szilánk se törött.

(A 2019-es aquincumi költőverseny döntőjében szereplő alkotás)