Lövei Sándor: Az éjszaka nappala

Az éjszaka most szinte nappal,
együtt hál a szívem a holddal.
Mellkasom a derült réten világol
sárga lánggal, akár a messzi távol.
Fölöttem az ég tetejét
átlukasztják a csillagok,
álmatlan szememben,
mint véremben lüktető ezernyi ion,
a magaslat ragyog.
Hajnalra légnemű leszek,
dombon gőzölgő pára, elszelelek,
senki nem tudja, itt háltam éjjel,
és reggelre semmivé váltam
az összes kialvó fénnyel.