Bene Adrián: Szabó Lőrinc verse a párizsi Transition folyóiratban
6 min read
Szabó Lőrinc mint a magyar avantgarde képviselője jelent meg 1927-ben, a Párizsban megjelenő, angol nyelvű Transition folyóiratban, Negyedóra isten és a hivatal közt című versének angol fordításával („A Quarter of an Hour Between God and the Office”). Szabó Lőrinc verse A Sátán műremekei című kötetében (1926) szerepel, amelynek szabadverseit meghatározzák a társadalmi egyenlőtlenségek veszteseivel való közösségvállalás és az elembertelenítő rend elleni lázadás expresszionista gesztusai.
Negyedóra isten és a hivatal közt
Áldassál, gyönyörű
reggel, ki meleg
hullámaidat arcomba csapod,
mikor szomorú
kapumon kilépek: óh,
már mögöttem az isten
békéje, mégis
áldassál, gyönyörű
negyedóra, amig
hintázó villamosok
rohannak vélem a Város
felé, gyárakba, megúnt
irodákba, züllött
börtöneibe
a gyáva napnak, és
lelkeken-ablakokon haránt
bezúg a napfény!
Most
magamé vagyok: megint
belopom megfiatalodott
szemembe az édes
élet melegét, siető
lányok lábának napsugár-
harisnyáját, csatangoló
vágyait a pénzhezláncolt
nyomornak és megölelem
testvéreimet, kik
velem rohannak most rohanó
villamosokon a pénz
városa felé, átkozott
börtöneibe
az inkvizitor napnak és
végiggondolják mind, ami szép,
és elsiratják, ami öröm,
mert ez az utolsó
búcsu az élettől, ez a perc
hivatal előtt, napos uccán,
ez a perc a miénk, kipihent
érzékek lázadása, szabadság
mindennapos reménye, egyetlen
szent negyedóra isten és
a hivatal közt:
Áldassál, gyönyörű
villamosút, arany
reggel, amiért legalább te
megmaradtál, – és köszöntsd
vissza
vígan a halni indulókat!
A versben megfigyelhető A Sátán műremekei minden főbb jellegzetessége, ahogyan azokat számba veszi Kabdebó Lóránt Szabó Lőrinc lázadó évtizede című könyvében (1970): a látásmódot és a hangnemet az irónia, a groteszk, az expresszionista szónokiasság, a közösségi panasz határozza meg, közvetítve a kizsákmányolt, robotoló nagyvárosi tömegek pesszimizmusát. A vers a szabadság két aspektusát állítja középpontba, ez adja feszültségét, amely a csattanó keserű iróniájában teljesedik ki. A belső szabadság áll szemben a külső, tevőleges szabadság hiányával, előbbi egyéni-passzív jellege a közös cselekvés, a lázadás helyett megvalósuló rabszolga-mentalitással. A munka, elidegenedett formájában, itt kizárólagosan a kizsákmányolás forrása, nem pedig a kreatív önkiteljesítés lehetősége, és mint ilyen szemben áll mindennel, ami „élet”, „öröm”. A létfenntartást szolgáló kötelezettségektől való pillanatnyi szabadulás már önmagában a szabadság „szent”, isteni, „édes” pillanataként jelenik meg. A himnikus hangnem iróniáját erősíti annak belátása, hogy ez a szabadság mennyire degradált, negatív formájú, csupán a kényszertől (a gyár, a hivatal „züllött börtöneitől”) való mentesség, nem pedig a valamire irányuló konstruktív szabadság. A vers ezáltal az egzisztencializmus és a marxizmus későbbi, a szabadság és a munka lényegére irányuló vitáit is megelőlegezi.
A Párizsban megjelenő, angol nyelvű Transition folyőirat az avantgarde irodalom egyik fontos nemzetközi fóruma volt, amelyben a franciák (Breton, Éluard, Desnos, Soupault) mellett megjelent az angol nyelvterületről James Joyce, Gertrude Stein, William Carlos Williams, a német nyelvű irodalom köréből Kafka, Rilke, Benn, de helyet kapott az orosz Jeszenyin és Blok is. Magyarok is voltak a szerzők között: Szabó Lőrinc mellett Dobó György (Georg Dobo), a később Georges Devereux néven híressé vált antropológus-etnopszichológus, Róheim Géza tanítványa, valamint Carl Rakosi, aki az amerikai objektivista költészet számon tartott figurája volt. Költők mellett egy magyar festő is megjelent a lapban: Tihanyi Lajos portréja Bölöni Györgyről és 1926-os párizsi Kompozíciója Max Ernst társaságában látható az 1927/4. számban. Szabó Lőrinc verse a Transition 1927/9. (VI.) számának 141-142. oldalán olvasható, Gara László (Ladislas Gara) és Marcel Largeaud fordításában, közvetlenül Rainer Maria Rilke három költeménye előtt:
A QUARTER OF AN HOUR RETWEEN GOD AND THE OFFICE
Blessed be thou, lovely
morning that pour
your warm wave into my face;
when I step over
my sad threshold: oh!
the peace of God
lies behind me already,
be blessed still,
lovely quarter of an hour,
when the rumbling street-cars
hurl me to the city,
the mills, the boring offices,
the fetid prisons
of the cowardly day,
when through the souls and through the windows
shines the oblique light!
Now
I belong to myself, furtively I receive
into my rejuvenated eyes
the warmth of gentle life,
the bright stockings of hastening girls,
the gipsy desires of misery
chained to money,
and I embrace my brothers running with me
in the street-cars that are hurled
to the city of money,
accursed prisons
of the inquisitor-day,
and dreaming with me of all the beauty
and weeping with every joy,
for this is the last farewell to life
this moment before the office,
in the sun-sprinkled street, this moment,
revolt of my rested senses,
daily hope for liberty,
unique and holy quarter of an hour
between God and the office.
Blessed be thou, lovely
trip in the street-car,
golden morning,
for having really stayed by me,
and joyously
accept the salute of those about to die.
Ahogyan Szabó Lőrinc a Vers és valóságban megfogalmazza, a vers: „A rendszeres hivatali munkába betört anarchista elégiája és átkozódása a napok nagy részének, a szabadidőnek elveszítése miatt: nincs idő szerelmi kalandokra, melyekkel úgy tele van az élet, minden napnak a kora kezdetét mondhatjuk csupán a magunkénak.” Az eredeti versváltozatot átdolgozva Szabó Lőrinc később a lázadó indulat áradását a himnikus harmónia felé tolta el a sorok határainak áthelyezésével, a szabadvers közelítésével a strófás szerkezethez, ahogyan az jól látható a Miskolci Egyetem Szabó Lőrinc Kutatóhelyének és az MTA Könyvtárának Szabó Lőrinc-honlapján (http://krk.szabolorinc.hu/04/02.htm) – amelyet ezúton is ajánlunk a Szabó Lőrinc iránt érdeklődő olvasó figyelmébe. Íme az átdolgozott változat:
Áldassál, gyönyörű
reggel, ki meleg
hullámaidat arcomba csapod,
mikor szomorú
kapumon kilépek!
Már mögöttem az isten
békéje, mégis
áldassál, gyönyörű
negyedóra, aki
rohanó villamoson röpitesz
a város felé,
a munka felé,
gyárba, irodába, a kuli nap
börtöne felé,
de a lelkeken, ablakokon még
beöntöd a napfényt!
Már csak ilyenkor
vagyok, aki vagyok,
csak ilyenkor lophatom
fiatal szemeimbe 20.
az édes élet melegét,
siető lányok lábairól
a napsugár harisnyáját,
az ifjú vágy tilos utjait,
– már csak ilyenkor
vagyok a magamé,
csak ilyenkor a testvéreimé,
mindenkié,
aki most
itt s mindenütt
velem együtt rohan a rohanó
villamosokon
a pénz felé,
a város felé,
az inkvizítor munka
irigyelt kínkamrái felé
s végiggondolja mind, ami szép,
és elsiratja, ami öröm,
mert ez a végső
búcsú magunktól, ez a perc
a munka előtt, napos utcán:
ez a perc a miénk, a pihent
érzékek lázadása, szabadság
mindennapos reménye,
egyetlen szent negyedóra
Isten
és a Hivatal közt:
Áldassál, gyönyörű
villamosút, arany
reggel, amiért legalább te
megmaradtál, – és köszöntsd
vissza vígan a halni indulókat!