Bene Adrián: Szabó Lőrinc verse a párizsi Transition folyóiratban

Szabó Lőrinc mint a magyar avantgarde képviselője jelent meg 1927-ben, a Párizsban megjelenő, angol nyelvű Transition folyóiratban, Negyedóra isten és a hivatal közt című versének angol fordításával („A Quarter of an Hour Between God and the Office”). Szabó Lőrinc verse A Sátán műremekei című kötetében (1926) szerepel, amelynek szabadverseit meghatározzák a társadalmi egyenlőtlenségek veszteseivel való közösségvállalás és az elembertelenítő rend elleni lázadás expresszionista gesztusai.

Negyedóra isten és a hivatal közt

Áldassál, gyönyörű

reggel, ki meleg

hullámaidat arcomba csapod,

mikor szomorú

kapumon kilépek: óh,

már mögöttem az isten

békéje, mégis

áldassál, gyönyörű

negyedóra, amig

hintázó villamosok

rohannak vélem a Város

felé, gyárakba, megúnt

irodákba, züllött

börtöneibe

a gyáva napnak, és

lelkeken-ablakokon haránt

bezúg a napfény!

Most

magamé vagyok: megint

belopom megfiatalodott

szemembe az édes

élet melegét, siető

lányok lábának napsugár-

harisnyáját, csatangoló

vágyait a pénzhezláncolt

nyomornak és megölelem

testvéreimet, kik

velem rohannak most rohanó

villamosokon a pénz

városa felé, átkozott

börtöneibe

az inkvizitor napnak és

végiggondolják mind, ami szép,

és elsiratják, ami öröm,

mert ez az utolsó

búcsu az élettől, ez a perc

hivatal előtt, napos uccán,

ez a perc a miénk, kipihent

érzékek lázadása, szabadság

mindennapos reménye, egyetlen

szent negyedóra isten és

a hivatal közt:

Áldassál, gyönyörű

villamosút, arany

reggel, amiért legalább te

megmaradtál, – és köszöntsd

vissza

vígan a halni indulókat!

A versben megfigyelhető A Sátán műremekei minden főbb jellegzetessége, ahogyan azokat számba veszi Kabdebó Lóránt Szabó Lőrinc lázadó évtizede című könyvében (1970): a látásmódot és a hangnemet az irónia, a groteszk, az expresszionista szónokiasság, a közösségi panasz határozza meg, közvetítve a kizsákmányolt, robotoló nagyvárosi tömegek pesszimizmusát. A vers a szabadság két aspektusát állítja középpontba, ez adja feszültségét, amely a csattanó keserű iróniájában teljesedik ki. A belső szabadság áll szemben a külső, tevőleges szabadság hiányával, előbbi egyéni-passzív jellege a közös cselekvés, a lázadás helyett megvalósuló rabszolga-mentalitással. A munka, elidegenedett formájában, itt kizárólagosan a kizsákmányolás forrása, nem pedig a kreatív önkiteljesítés lehetősége, és mint ilyen szemben áll mindennel, ami „élet”, „öröm”. A létfenntartást szolgáló kötelezettségektől való pillanatnyi szabadulás már önmagában a szabadság „szent”, isteni, „édes” pillanataként jelenik meg. A himnikus hangnem iróniáját erősíti annak belátása, hogy ez a szabadság mennyire degradált, negatív formájú, csupán a kényszertől (a gyár, a hivatal „züllött börtöneitől”) való mentesség, nem pedig a valamire irányuló konstruktív szabadság. A vers ezáltal az egzisztencializmus és a marxizmus későbbi, a szabadság és a munka lényegére irányuló vitáit is megelőlegezi.

A Párizsban megjelenő, angol nyelvű Transition folyőirat az avantgarde irodalom egyik fontos nemzetközi fóruma volt, amelyben a franciák (Breton, Éluard, Desnos, Soupault) mellett megjelent az angol nyelvterületről James Joyce, Gertrude Stein, William Carlos Williams, a német nyelvű irodalom köréből Kafka, Rilke, Benn, de helyet kapott az orosz Jeszenyin és Blok is. Magyarok is voltak a szerzők között: Szabó Lőrinc mellett Dobó György (Georg Dobo), a később Georges Devereux néven híressé vált antropológus-etnopszichológus, Róheim Géza tanítványa, valamint Carl Rakosi, aki az amerikai objektivista költészet számon tartott figurája volt. Költők mellett egy magyar festő is megjelent a lapban: Tihanyi Lajos portréja Bölöni Györgyről és 1926-os párizsi Kompozíciója Max Ernst társaságában látható az 1927/4. számban. Szabó Lőrinc verse a Transition 1927/9. (VI.) számának 141-142. oldalán olvasható, Gara László (Ladislas Gara) és Marcel Largeaud fordításában, közvetlenül Rainer Maria Rilke három költeménye előtt:

A QUARTER OF AN HOUR RETWEEN GOD AND THE OFFICE

Blessed be thou, lovely

morning that pour

your warm wave into my face;

when I step over

my sad threshold: oh!

the peace of God

lies behind me already,

be blessed still,

lovely quarter of an hour,

when the rumbling street-cars

hurl me to the city,

the mills, the boring offices,

the fetid prisons

of the cowardly day,

when through the souls and through the windows

shines the oblique light!

Now

I belong to myself, furtively I receive

into my rejuvenated eyes

the warmth of gentle life,

the bright stockings of hastening girls,

the gipsy desires of misery

chained to money,

and I embrace my brothers running with me

in the street-cars that are hurled

to the city of money,

accursed prisons

of the inquisitor-day,

and dreaming with me of all the beauty

and weeping with every joy,

for this is the last farewell to life

this moment before the office,

in the sun-sprinkled street, this moment,

revolt of my rested senses,

daily hope for liberty,

unique and holy quarter of an hour

between God and the office.

Blessed be thou, lovely

trip in the street-car,

golden morning,

for having really stayed by me,

and joyously

accept the salute of those about to die.

Ahogyan Szabó Lőrinc a Vers és valóságban megfogalmazza, a vers: „A rendszeres hivatali munkába betört anarchista elégiája és átkozódása a napok nagy részének, a szabadidőnek elveszítése miatt: nincs idő szerelmi kalandokra, melyekkel úgy tele van az élet, minden napnak a kora kezdetét mondhatjuk csupán a magunkénak.” Az eredeti versváltozatot átdolgozva Szabó Lőrinc később a lázadó indulat áradását a himnikus harmónia felé tolta el a sorok határainak áthelyezésével, a szabadvers közelítésével a strófás szerkezethez, ahogyan az jól látható a Miskolci Egyetem Szabó Lőrinc Kutatóhelyének és az MTA Könyvtárának Szabó Lőrinc-honlapján (http://krk.szabolorinc.hu/04/02.htm) – amelyet ezúton is ajánlunk a Szabó Lőrinc iránt érdeklődő olvasó figyelmébe. Íme az átdolgozott változat:

Áldassál, gyönyörű

reggel, ki meleg

hullámaidat arcomba csapod,

mikor szomorú

kapumon kilépek!

Már mögöttem az isten

békéje, mégis

áldassál, gyönyörű

negyedóra, aki

rohanó villamoson röpitesz

a város felé,

a munka felé,

gyárba, irodába, a kuli nap

börtöne felé,

de a lelkeken, ablakokon még

beöntöd a napfényt!

Már csak ilyenkor

vagyok, aki vagyok,

csak ilyenkor lophatom

fiatal szemeimbe 20.

az édes élet melegét,

siető lányok lábairól

a napsugár harisnyáját,

az ifjú vágy tilos utjait,

– már csak ilyenkor

vagyok a magamé,

csak ilyenkor a testvéreimé,

mindenkié,

aki most

itt s mindenütt

velem együtt rohan a rohanó

villamosokon

a pénz felé,

a város felé,

az inkvizítor munka

irigyelt kínkamrái felé

s végiggondolja mind, ami szép,

és elsiratja, ami öröm,

mert ez a végső

búcsú magunktól, ez a perc

a munka előtt, napos utcán:

ez a perc a miénk, a pihent

érzékek lázadása, szabadság

mindennapos reménye,

egyetlen szent negyedóra

Isten

és a Hivatal közt:

Áldassál, gyönyörű

villamosút, arany

reggel, amiért legalább te

megmaradtál, – és köszöntsd

vissza vígan a halni indulókat!