Ti csak nevettek hitvány ebek,
hazugságok árán terjesztenétek új hitet,
hamis szónoklatokkal mérgezitek lelkemet,
csak, hogy tiszta maradjon kezetek.
„Hadakozok, vívok, birokra kelek”,
jóllakatom veletek vézna testemet,
s pokoli kínok közt is az újra vetemedek.
Szemtől szembe szép szóval dicsértek,
a hátam mögött alig várjátok, hogy
felfaljanak elevenen bűzlő férgek.
De ne higgyétek, hogy tisztára
nyalom trágyát verejtékező feneketek,
nem vagyok holmi koszos eb,
kit kedvetekre a romlásnak
maradékaival szüntelen tömhettek.
Nem kellenek az érdekbarátságok,
miknek szavai értéktelen trágárságok.
S mikor már fojtogat titeket vértől bűzlő nyálatok,
utánam ne kiáltsatok – nálam süket fülekre találtok.
Megedzett már a sokévnyi szívből jövő utálatotok,
de eltaposni nem lehet s ezért hangot hallatok,
s hitvány világotokba kiáltom az igaz éneket:
„Emberek! Újra önmagamért szeressetek!”
