Csikai Gábor: A furcsa síkon

lesz-e tegnap volt-e holnap
én a választ nem tudom már
de az úton minden foltnak
megvan a helye a lomtár
én viszont nem oda tartok
de hogy hová azt megérted
végtelenbe csúszó partok
ez az enyém ez a végzet
de van hogy nem hiszek benne
és a táncot újra járom
érzem néha jobban menne
de túl vagyok héthatáron
arra hol a tépett hold kel
fényét véremben füröszti
s ha rám kiált ’végre hozd el’
én azt súgom ’mért nem jössz ki’
mért nem égetsz végre porrá
hiszen napsugarak vernek
ha megunod végre szólj rá
elhallgat akkor a gyermek
és az öreg kiabál csak
én meg arcát megsimítom
neki nincsen már mit ártsak
megállok e furcsa síkon
s összefonom minden ujjam
majd felnézek megremegve
ideje hogy belefúrjam
arcomat a fellegekbe