papír fölé görnyedő fűzfapoéta az vagyok én

hiányoznak a hajnali beszélgetésekültünk a jéghideg padon, homályos volt a fénygondoltam ilyenkor jobban megnyílik a világreszketve meghúztad az üveget, majd én isvártam, hogy mondj valamitazt gondoltam, ha összehúzom magam, talán észreveszedhirtelen megmozdultál,csak a köd hasított a fülembe.

Majd táskás szemeik alól a sírok a szemfedelekFedlapokat harapnak vicsorgó tüzek és szelekKezükben én szájukban te leszünk oldódó rongysebekA mindig félből unásig vágyott egészet eltemetnekFarkasvakságban elperelt álmot jósló hold leszekFekete gyöngyházú írisz ég vonyító kúttá telek Tagjaimon a megváltás csordákban gyűlt…

Pepita köveken kopognak apró madárlábak – nem tudom, mire(as)SZociálok és téged se érdekeljen hogy mi jut erről az eszembeInkább pocsolyákba ugrálok kacagva és kötéltáncolok aCsontjaidon az idegeiden mert nekem csak a csacskaHaragod kell két erős kéz némi dorgálás és egyOlyan nagy…

Most épp oly Ijedten állokMint a gyermek, ki összetörte tükrétÉs pont annyi darabra hulltam szét,Ahány darabra tépi szét a fát a szélMikor jön a mennydörgésAnnyi életet láttam elmúlniTudást, tehetséget kárba veszniMennyi kimondatlan gondolat veszett a semmibeIgazságok, tények, mind el lettek temetve,Más…

A szenteskedő lélekvérszín igékből fon koszorút,szívében tűhegynyi szálka, mit kopjafaként aposztrofál,de rendre belemar a segítő kezbe. Látomásaiban angyalszárnya nő,álmában égi jelre vár.

Kifakult a száradó virág,tört szirmai köztbotorkál még némi fény,de rátör a kétség,hogy vétség,mert a bájos,pihe könnyű habok helyetthabkő súrolja bőröd.Álmodba így került hiba,És így álmodba kerülta hiba. Toga2021.04.29.

kérdés te mittennél értem én értemaz ítéletet

hitem apám adtarám tisztátanyám mosottírni, olvasnifalusi iskolában tanultammeg köszönni a járókelőknekkésőbb nagy hajat növeszthettemeljártam a diszkóbaCsörsz Istvánt olvastambicskával szívet véstema parki pad háttámlájárarockzenét hallgatvavártam a csókodatminden elmúlthol hibáztam