ESSZÉ

Gavran Emma: Dallamba öntött érzelmek: blues és rap

          Amiben leginkább hasonlít a blues és a rap, az az ének előadásmódja. Ebben az éneklésben az a sajátos, hogy nem is éneklés: inkább csak elmondják a gondolataikat. Továbbá mindkettőben gyakori a szomorú téma. Eleve a blues szó a rosszkedvre, szomorúságra utal (I’m blue).

          Amíg a rap meglehetősen sokféle lehet, addig a blues annyira nem (persze, keveredett, más műfajokkal, de a lényegét mindig megtartotta). A bluesnak megvan a jellegzetes hangulata, amitől ha eltérne, többé már nem nevezhetnénk nevén – míg a rap szólhat mélyebb dolgokról, pl. a keserves „hood” létformáról is (Coolio: Gangsta’s Paradise), de szólhat arról is, hogy ki mennyire sikeres a hölgyeknél, vagy mennyi ezt-azt szívott a haverokkal (Snoop Dogg: Smoke weed everyday).

Viszont mindkettőnek többé-kevésbé hasonlóak a gyökerei. Mint tudjuk, mindkettőt a fekete közösség hányattatott sorsa szülte, azonban idővel meglehetősen eltérő utakon fejlődtek. Ám úgy gondolom, hogy mindkettőben közös az, hogy nem a boldogságból termettek.

          Fenyvesi Ottó egy interjúban a Blues az óceán felett című költeménye kapcsán a rendszerváltás idejében megért eseményekről beszél. A Vajdaságban élő magyar emberekről nyilatkozik, hogy két ország mezsgyéjén mindkét országhoz tartozunk, de egyikhez sem úgy igazán. Itt is megjeleik a kirekesztettség érzése, a sehova sem tartozás. Továbbá kiderül az interjúból az is, hogy a költő fiatalkori álmaival/illúzióival ment el leszámolni Amerikába: az úgynevezett amerikai álommal: „Amerika a nagy lehetőségek hazája. Bennem darabokra tört, apró parányi darabokra hullott.” A csalódottság hangulata szövi át a költeményt, az elmulasztott lehetőségek, a megcsömörlött, visszafordíthatatlanul elröppenő élet, ami kicsúszik a kezeink közül és nem is tehetünk ellene semmit – meglehetősen blue.

Ezt a hangulatot érzékelhetjük Fenyvesi Ottó versében: a kiábrándultságot, az élet múlandóságát, a múlt roncsait vetíti elénk. Mindez rezonál a fenn említett blues jellemvonásaival.

          A blues számos mesterművet és kiváló művészt adott a közönségnek, akik közül megemlítenék néhány-, számomra kedveset: John Lee Hooker, B.B. King, Stevie Ray Vaughan és természetesen személyes kedvencem,Tom Waits, akinek már a hangja önmagában is különös érzéseket válthat ki a hallgatóból, de nem mellesleg kiváló költő is (Whistlin’ past the graveyard, New coat of paint, Chocolate Jesus).

          Úgy gondolom, hogy mind a blues, mind a rap legfőképpen azért született meg, hogy az emberek dallamba önthessék érzéseiket, és minél többet elmondhassanak a hallgatóságnak. Ezért is van az, hogy leginkább úgy tűnnek, mintha csak zenei kíséretes szavalatok lennének.

                Irodalom

Blues és óceán. Fenyvesi Ottóval beszélget Prágai Tamás. Szépirodalmi Figyelő, 2005. 4. https://www.fenyvesiotto.hu/bluesesocean.html