VERS

Handó Péter: Samsara

A hullák nem délben rajcsúroznak,
hogy oszlatást lehessen velük szemben kezdeményezni.
Éjszaka rendeznek happeninget
a holdfény hidegébe burkolódzva,
mert olyankor a hatóság emberei
hathatósabban forgolódnak, intézkednek a kanapén.
Nappali fény nélkül mindenki tudja, mitől döglik a légy,
kinek a kicsodája és a micsodája
várja, hogy felvirágoztassák végre.
Mi végre? – mondhatnák a hullák
összeborulva egy lakótelepnek nevezett tömegsírban,
vagy levonulva a parkolóba állítottak közé.
Sosem késő, izéljük meg ezt a létet! –
kezdeményezi közülük valaki rendre, aki
jószerével senki, átlátni rajta,
de mindenki ugrik szavára.
Ebben a nagy izéldében jól elvan így a lélek,
míg el nem oszlik a kedve a megvilágosodástól.
No, samsara, bele a gödörbe estig! –
hangzik a hajnali jelszó.
Nirvána nyilván annak, ki idejutott bizonyíthatóan.
A többinek nincs más, mint előre,
bele a napba, bolygóstól, mindenestől,
a tőke hatósági töke által irányítottan,
himbálódzva a túlvilág aranycsöcsén.