VERS

Lencsés Károly: Alma meg váza

Hát nem éppen csendéletben a Most.
A test nem repül. A test, zuhan. Az úttestre csapódik.
Pépes trutymó arc. Szállni. Csak úgy, ha elképzeled.
Álmodni dimenziókon át. Sőt! Egyedi és utánozhatatlan.
Repülj.

Gyűrött asztalterítő. Egy festő az íriszt kedvelte a közepén.
Nyújtózó karcsú nyak. Kék sziromkalapja bólint.
Ilyen nincs. Nem teremt az Isten. Úgy érzem
Eltakarom a szépet, hacsak te nem teszel vázába.
Nélküle.

Utolértem a villamost tegnap éjjel álomban, mint a Mában
Akadály az út. Erős szél fúj. Vagy hegyre felfelé.
Egyhelyben toporogsz. Ha megfeszülsz, se tehetsz meg
Több lépést. Elcsendesítettem a szelet és utaztam. Mentem.
Messze.

Alma meg váza. Festőecset. Varázslópálca suhint ígéretet.
Ha hazaértem megcsinálom gyümölcsből a tökéletes
Csendet. A közepébe ülök, és úgy várom a katarzist.
Valami megpördít és szédülök. Mélybe vetem magam és repülök.
Csak azért is.
Repülj.
Nélküle.
Messze.