VERS

Lövei Sándor: Világosban a hold

Világosban a hold
a selyem-ég szövetén
leghalványabb árnyalata a szürkének.
Az ábrázolhatatlan derengés szűrt fényében
acélból vannak a fák lombjai,
és a kert sekélyesebb partján serkenő
füvek vékony szálú drótból.
Ilyen napokon nem megyek át az udvaron
nehogy a talpam bevérezze a pázsit metálját.
Estig a holdat lesi
virrasztó szemem pillogó bogara.
Ezzel az éggel festő sem tudna mit kezdeni,
a selyem-ég szövetén
minden ecsetvonás láthatatlanná válna,
leperegnének a földre
a festék sűrű cseppjei
mint a fellegek testnedvei.
Nem maradna meg más odafönn
mint világosban a hold
a szürke leghalványabb árnyalatában
aminél még egy könnyű sóhaj is sötétebb.