Lövei Sándor: Valakinek a kertjében

Valakinek a kertjében
tapogatózol,
érdesen simul a tenyeredbe
az idegen fák teste,
érzed az ujjaid begyében,
e fáknak
mélyen ülő kérgük ki van
párnázva mohával.
A moha vastagságából
megtudod,
hogy valakinek a kertjében
öregek a fák.
Valakinek a kertje régi és
elhagyott,
fémesen csikorognak talpadban
a rozsdás kövek,a vasgolyó- szürke
kavicsok,
Virág itt nincs ültetve,
az nő, amit a patak medre
idáig elhozott.
Tobozokból kimászott magokból
szúrósan, hidegen és kéken,
föntről nem is látszó
apró fenyők kucurognak a fényben.

Fekete a borostyánm, kapuhoz
lapulva, a megrágott vastól,
itt rajtad kivül nem járt
mostanában senki sem.
Valakinek a kertje
tenyérnyi zöldes
a hegyorrom alatt.
Gazdátlan vegyes-pozsgás,
műveletlen foltnyi-vadon,
aminek gondozását
valaki helyett aligha
vállalja akárki,
mert valakinek a kertje
a hegy orrom alatt
komoly hegymászó tapasztalat
nélkül,
aligha megművelhető.