Varjú Zoltán: Vadlesen
2 min read
Varjú Zoltán
Mindenségbe karolt az est, Mégsem bánta a semmiség apró lépteit a holdvilág alatt. Emlékszem, tisztán szóltak Fülemben a szélsóhajok, Heves ostromát verte vissza Nyakamban a sál melege. Olyan homályosnak láttatta Magát, mint Hérakleitosz, De volt benne valami báj, Ahogy ezüstöt sírt az éj. Köd szitált alá a hegyről, Áztatón a völgybe ért, Ahol dúskeblű fák körül, Szomjas ajkakon várta már a rét, Várta szunnyadón az álom. Füstöt ontott az erdő, Büszke lombjai alatt az avar Kilehelte egykor elhalt lelke Utolsó cseppbe zárt grammjait. Közben összébb húztam Kabátom ölelő karját testemen, És reszketeg belémfájt, a múló Éjsötéttel lassan illanó melankólia. Madárka csivitelt éberséget Álmosan ébredő vadak felé, Ínjaikba feszítve a lágy dallamot. Harmóniát kerestem a tájban, Imitt-amott látni véltem magvait, Melyek csírát bontva haltak Sár közé, temetve homogén Létüket. Kisarjadt belőlük Hanyagul a diszharmónia, Mégis egységet alkotott. Valami teremtő kéz, teremtő akarat Hagyta rajta gondos kéznyomát. Megszületni láttalak benne Téged is, meg tán önmagam. Pedig csak az első napsugár Csókolt arcomon csüngve, Míg a hajnali derengéssel Utolért a pirkadat… a vadlesen.
Varjú Zoltán (1974, Komló): Pakson él. Christian Crown néven is publikál. Két önálló kötete látott napvilágot.