VERS

Torma György: Abigél, a rozmár és a ded

Ha azon a fagyos éjszakán,
Abigél az üveggömbbe néz,
látja, ahogy a szállak nyúlnak és szakadnak,
naponta vágják, ha kell, ha nem.
Végül egy borzalmas báb leng egyedül
egy kampóról alá.
Tán keze lehanyatlik.
Látja, hogyan mállik semmivé
saját csínja és a másiké.
Hogyan válik taszítássá a vonzás
s átkozódássá a becéző szavak!
Tán szemlesütve visszabotorkálna
a deres bokrok mentén!
Vissza!
Hogy meg se sejtsék a mozdulatot.
Hogy titokban maradjon még a sóhaj is!
A gömbben a gyermek sejtelmesen,
mint a kisded érkezett!
Körbevette a fény, s a közelében minden felolvadott!
De szépséges ragyogása
kevés volt összetákolni
a szétesett alkatrészeket!
Az a ded!
Az a fenséges gyermek
nem születhetett volna meg!
Abigél keze reszket,
(az üveggömb ontja a hideg fényeket)
mégis felemeli!
Koponyák hasadhatnak fel!
Szövetek szakadhatnak szét!
Szálak?
Vonzalmak?
Szerelmek?
Kit érdekelnek!

2008. 06. 17.