PRÓZAIRODALOM

Sebestyén Hedvig: Tenger

1926-ban a tengerparton teázott egy kislány.
A babákat és mackókat rendezgette, amíg szépen nem ültek mind az apró babaszékeken.
Ekkor megkapták az apró cukorcsészéket, langyos teával. A tea édes volt és a tengerpart langyos.
Kagylók és rákok sodródtak a homokra, ahonnan a sós víz már elsodorta a lábnyomokat.
Esteledett. A kislány felvette a kardigánját és hatalmas kosárba tette a játékokat, az apró asztalkákat, a maci kilógott, túl nagy volt.
Mindig ő volt a rendbontó. A kislány sokszor megintette mint tanárnéni, hogy legyen jó maci.
A nagyfiú a dűnék mögül érkezett. A lábán vágott seb. Üvegdarabba térdelhetett. Nem törölte le a vért, a zoknijáig csorgott, a szövet és a cipő nubukja magába szívta.
A kislány apró lépteit nézte. Sokkal kisebbek voltak, mint az övéi. És egyre gyorsabbak, rendezetlenebbek. A kislány futott, amennyire a nehéz kosár engedte.
A fiúnak semmibe nem került utolérni őt.
Kirángatta a macit a kosárból és cafatokra tépte.
A maci véres lett a fiú lábától.
A kislány csendben összeszedte a darabjait és a kosarába tette. Továbbment.
Gyerekpantomim volt. Pár perces színielőadás.
A fiú lihegve nézett a kislány után, aki makacsul, sírás nélkül, megszállottan húzta tovább a csatában sérült macival a kosarat.
A fiú egyik szeme dagadt és lila volt. Bekönnyezett a lemenő naptól.
A lány nyugalma felbosszantotta. A gyomrában indulat, hányingerrel vegyes szúrás, vad fájdalom és gyilkos kés forgott.
Mielőtt a kislány felé indult volna egy erős férfikéz markolta meg a karját és ököllel ütést kapott a fejére. Az apa betette a fekete, fényes kocsiba.

Csak otthon találkoztak. A vacsoránál a fiú úgy rágta a húst mintha a kislány csontjait ropogtatná. A macit az anya dobta ki az üres tengerpartra a kocsiból.
Ócskaságot nem viszünk haza – mondta.
A kislány akkor sem sírt.

Sebestyén Hedvig alkotása

2005-ben a kislány lepedővel letakarva feküdt az utolsó ágyon, amit a teste érintett.
Átsétált a műtőn keresztül a tengerpartra.
Minden üres és magányos volt. Egyedül hallgatta a hullámok baljós ütemét.
Felvette a véres, tépett mackót és magához szorította.
A dűnék mögül nem bukkant fel senki. A kislány lefeküdt a partra a mackóval.
Tudtam, hogy megvársz – mondta.
A mackó hallgatott.
Igen, tudom, hogy így gondolod – mondta a kislány – de nem én hagytalak el.
Hiányoztál – mondta végül a mackó.
Meggyógyítalak – mondta a kislány – csak jó mackó legyél.
A mackó elmosolyodott.
A csillagok alatt aludtak el, összeölelkezve.