Handó Péter: Kő a tó vizén

Úszik a kő a tó vizén.
Páncélozott ingem felveszem.
Más égbolt, más remény.
Arcomon kenődik a fény.
Engedem, hogy rajtam ezt-azt tegyen.

Elér a víz a falak mentéig.
Inget váltok, nem életet.
Most merülök a reménybe térdig.
Homlokom színtelen vérzik.
Kitárom szemem az ég felett.

Kő lennék – túlcsiszolva?
Ingem most miből legyen?
Új kor és új horda.
Az idő úgyis letiporja.
Tudok-e úszni még a végeken?