Köves István: Látványpékség

A napra ülünk le, kényelmesen,
kényeztetjük magunkat,
mintha tengerparton,
én is lehunyom a szemem,
nem mozdulunk, ikerjósok,
rég láttalak, mondja végül,
és huncutul rám hunyorít,
míg pattintva markába hajtogatja
modern, tapogatós fehérbotját.