VERS

Márkus László: Májusi hajnal

Napfény kopog ablakomon.
nem tágít most, makacs nagyon.
Kicsit kivár, aztán beles,
megvárja, míg beengedem.

Táncot jár a teáscsészén
elidőz laptopom élén,
elolvassa versemet,
róla írok, felnevet.

Majd – mint kinek dolga támadt,
már a kertben nyargalászgat,
markáns árnyékokat fest,
plasztikus lett minden a test.

Megcsillan a pók hálóján,
bosszankodik a kis póklány.
meglátják így a legyek
s reggelije elszelel.

Aztán napunk gondol egyet,
nem gyakorol többé kegyet,
elbújik egy felhő mögé,
véget így ér e költemény.