VERS

Rigó Tibor: Mondd meg

Mikor a szél zörgeti a faleveleket
áruld el nekem
én miért rettegek
ha fázósan összeverődnek a levelüket vesztett faágak
miért kapnak szárnyra belőlem és illannak el az álmok
ha simogató kezed nyújtod már reszkető kezem után
miért borús nekem a nyár
hol virágok nyílnak mezők ölén
oda veled miért nem léphetek én
zöld hegyek felett a kéklő eget
miért festeném én
még szebbé csak neked
a hajnali ezüst gyöngyöket
pókháló szálon
ki fűzi meg neked
hogy viseljed büszkén
mint az erdei tündér
farönkön ülve hosszú hajadba szirmokat szórva
fehér ingedet kinek lobogtatod
s kihez hajolsz ha
én gyáva vagyok
kinek daloljam el csábító
dalom ha eljő az este
és ezer csillagfény táncol
szemed fényébe veszve
mondd kihez bújhatok
a ringó csónakon
ha hullám csap fölém és
én már szinte megfulladok
elkap az örvény
hiába nyújtod már felém
két kezed
erőtlen reszketek
kihez szálljon fel
kérő sóhajom
ha félek elfogadni mindent
amit még tőled kaphatok.