VERS

Handó Péter: Rontás

Szemgolyód lógjon kocsányon!
Tél hava ébresszen magadra!
Lássál úgy, hogy más ne lásson!
Űzzön az éhség puszta szabadba!

Roppanjon térded, derekad, vállad!
Állni ne bírj a csillagok alatt!
Villámként kopogtatok majd nálad,
s feltépem benned a végső falat.

Mi rakódhat még
a szíved belsejébe?
Útszélről felvett dohos kövek?

Vagy ami ott van, az nincs mégse?
Ássál gödröt! Majd jön valaki,
aki szeretőn belelövet.