VERS

Tóth Olivér: K-armageddon

ahelyett hogy távolodsz közeledhetnél
fény ereszkedik a púpos varacskos égre
légy oktalan céltalan szeress ne tudd
nagyítód alatt fókuszba gyűjt térképed
mindenhol egyhelyben áldassék a halál
mindenhol egyhelyben áldassék az élet
lábnyomom súlyomat lélektelenségem
ha testet ölt adjátok rá sófár keserűségetek
a gyolcsából keményedett hús siratófalait
Atyáimat Anyáimat fajzó amputált időim
végtagjaira forrt beletörődés pancéljait
magamtól nincs aki megvédjen megvédjem
akit nincs test nincs lélek teremtő megértsen

ahelyett hogy távolítasz közelíthetnél
ahelyett hogy élve eltemetsz éltethetnél
ahelyett hogy éltetsz akár eltemethetnél
a szem rebbenése nem segít állandóság
amiben ahogyan akivel élsz fantom lét
veszett fejszék barkácsolják keresztjét
prédáink dobozban deportált csőlakók
tutajt cserélnek zászlóik tördelt csontok
sarokban térdel gyermek mindent elrontok
Khánon-i szemérmetlen smucig skótoskodik
a túlpartok igézetlen gyönyöreivel lányok
egy nyárst csurgató homofóbok leszbiánok
gang alá üszkösödött hímzetlen vén kurtizánok

ahelyett hogy közelítesz távolíthatnál
tudhatnád láz ringat nincs földem beomoljak
alattam felettem előttem utánam nincs irány
mindenhol paplant vesd rám a tenyered
bárhol vagy öld apád anyád testvéredet
bárhol vagy üldözd feszítsd fenyítsd véred
kín a kényszer az áldott nyomorúság bevégez
elhagyott zsebkedőidet használom pólyámul
alaktalanság éget helytelenné élhetetlenné
a beleegyezés szívott rágott mellein nyomom
ikerség kórság szimplán felettem téves hatalom
tilalmat gúnyol gyógyít szemfedőmön becézett
k-armageddon szabadító magasztalt neved

ahelyett hogy közeledsz távolodhatnál
illenék de illdomos hallgatnom nem volt nejed
a feltámadás egyetlen kálváriád hegyasztala üres
nincs borom törhető és zsibbadt kézfejem keveslem
korai remegésbe kezdett válasszal illetni a pofont
nincs több verhető arcom nem ér csókot lopni
se félholtan se lágyan se a hulláról mereven
mindenhol egyhelyben áldassék a halál
s átkoztassék a hely ahova ember lépett
édeni méreg kígyók férfizokogása fürdet
ne szólíts névtelen az emberség illetéktelen
hantjaimra engedjétek építkezni a szeretetlenséget
ikrát rakó szemei a bánatnak a koldusságnak törjetek be

a megismert Istenbe sosem voltam szerelmes imádom
félem kaméleon hűségem bástyáinak lövészárkaiból
rabságom áldozatául esett öngyilkosjelöltek a percek
a szent szellem front lebenyem dunyhájában esdekel
Szégyenletességem fekete labdarózsáit májusi eső veri el
színlelés a toporzékolás pincéiben nincs gyűlölő tömeg
félúton menny és pokol között ellened szövetkező tábor
a dimenzók felszívódnak sértett érzékeikben szöveteikben
áttétes ragaszkodás permetében rendezett sorban elesnek
a holtság dilettáns portaszolgálat kitagad az élő megcsúfolt
elvéthetetlen közelség távolít elvéthető távolság közeledik
nem tudom ki vagy nem tudod ki vagyok akár szerethetsz
Pompei feltámad s tivornyát tart sikátorainkban a vonzás