VERS

Varjú Zoltán: „A semmi ágán…”

Hajnali órákban tör előre,
Test felett a fájdalom.
Megsebezve fekszik ágyán,
Úgy tűnik, tán tetszhalott.
Elpihen a semmi ágán,
Csüngve lóg a semmibe.
Felsikolt a néma száján,
Eldalol egy szólamot.
Valami belül hullott eső
Mossa el az árral érkezőn,
Benne hullámai partig érnek.
Felhőt sem látni az égen,
Csak kósza árny vetül,
Fáradt fák lombja közé bújva.
Levelek susognak ezüstösen,
Hársak és rezgő nyárfák
Rezegnek, az ásító szél alatt.
Bundája melegét félti az ordas,
Hajnaltájt hűvös pír dereng,
Míg az író az íróasztalánál,
Gyertya fénye mellett elmereng.
Holnapot ír a jelen tintafoltja,
Tegnapi gondolatait sepri
Szőnyeg alá a hamis látszat.
Belőlem is csak egy van,
Pedig sorozatot gyártott az ég,
Gondolván, pár tucat belőled
Még jól jöhet, de épp elég.
Ha mégis tán csalódni látnál,
Tudhatod, csupáncsak álcám,
Hisz a lelkem mélye most is,
Elpihen a semmi ágán…
Csüngve lóg a semmibe