Handó Péter: Szelelés/szelezés
Nem a szél szüli a felhőt,de nélküle sosem érne ide,vastag, nyomot nem őrző portakarná be a föld színét. Eső néhanap se hullna alá,magot hiába vetnél a földre,még könnyed se hullhatna hozzá,hogy kicsírázzon, majd teremjen. Ide fölöslegesen születnél.E világon minden meddő volna,pedig…
Lövei Sándor: Hullámok a kárpiton
Egy gobelin részleténekhatására A tajték-sárgán hullámzó szárazföld itt tengernek látszik, olyan közel van az ég hogy a kövérebb hullám-dombok néhol elsimulnak a magasság feszitett-viztükrén. Ha a kisebb hullámokat figyeled, néhol liba-zöld hinár-szigeteket vetnek ki magukból, amelyek úgy lebegnek mint a part-…
Bartha György: dékárt levele barátjához
(ez csak egy részlet egy hosszabb levélfolyamból,melyben dékárt pontokba foglalva kifejtettebővebben nézeteit a világ dolgairól) habár már sokansokféleképpen megjósoltáka világvégét barátomhidd el az csakakkor következik be valójábanha már elhaltaz utolsó vers is
Márkus László: Két rövid vers
Sírfelirat Ki voltam? Nem fontos,hiszen már nincs gondom.Jártamban – keltembennyughelyre itt leltem… Tudatalatti Álmok halmazába rejti lelkem,mit megtenni rendre elfelejtek.
Debreczeny György: alulról szagolom
Jakab Tibor fényképére alulról szagolom a hidata vasszerkezetetmivel ilyenkor télennincs még ibolyaés mert nem fából van a híd
Oláh Károly: Valaki ellopta…
valaki ellopta létezési jogunk pokoli politika szégyenletes csendje tudjátok hogy jogunk van a jövőhöz jogunk minden reményhez kinek a hibája hogy minek születik talán az enyém mert mertem beleszületni egy földi pokolba ez az én földem is a legynagyobb árat mindig…
Aranyi László: Univerzum
Tóth Olivér: Krónikus
Még mielőtt fellélegezhettél volna, ha végleg,elállt a lélegzettől falsápadtságod, s beláttad,mellékes átka vagy tévedőn, a megbocsájtás,a harag, tengerpartot nyitott pilláidon a rend, nudista strandon napozó holtsereg issza tejem,ember, mellém szegődtél az isteni ítéletek ellen,szűk felhőtlenséged bőkezű szomorúság, oldjam,nyári blúzok fájdalma sirat,…
Benyó Tamás: Íme, az ember
Szél fútta porból lett virágMerészen tátog az ég felé,Büszkén és ostobán felvág,Mellét döngeti: övéMinden, mi a nap alatt enyészik,Majd láthatatlan húzza el magátVégzet nélkül a fekete sírigÉpít magának örök hazát.
Csikai Gábor: Minden a tiétek
vérző fémkoronák táncolnak az ég peremén, éstitkaimat temetik vastalan oltárokmélységébe, halott, feneketlen gyomruk a sírjaminden olyan percnek, mely feledésre ítélttettek súlyát hordja magában, a kezdet ez itt mostmég, vagy a végzet, tán egyszer majd felelek,hogyha fülembe a választ súgja az álmodozó…