VERS

Lövei Sándor: Hullámok a kárpiton

Egy gobelin részletének
hatására

A tajték-sárgán hullámzó
szárazföld itt tengernek látszik,
olyan közel van az ég
hogy a kövérebb hullám-dombok
néhol elsimulnak a magasság
feszitett-viztükrén.
Ha a kisebb hullámokat figyeled,
néhol liba-zöld hinár-szigeteket
vetnek ki magukból,
amelyek úgy lebegnek
mint a part- közeli medúzák.
A látomássá szőtt tenger,
légneműen könnyűnek tűnő vizével
a köddé ritkuló felhők
messztéségéig gomolyog.
Lehet hogy ez a kárpit végtelen,
a művész nem vágta el
pamutjának fonalát,
halhatatlanul szövi tovább
a pihentető látomást.
Ha mégis álom ez,
akkor soha nem szőttek ilyen gobelint,
nem létezik a tajték-sárgán
hullámzó szárazföldi tenger.
Csak a néha egészen alacsonyra ereszkedő
égboltról tudom biztosan
hogy mindig itt volt,
a szem-határig csodálkozó néző előtt,
aki azt reméli valaki egyszer megszövi
izgága tengernek a szárazföldet
csodálkozó tekintete örömére.