Lövei Sándor: Hullámok a kárpiton
1 min read
Egy gobelin részletének
hatására
A tajték-sárgán hullámzó szárazföld itt tengernek látszik, olyan közel van az ég hogy a kövérebb hullám-dombok néhol elsimulnak a magasság feszitett-viztükrén. Ha a kisebb hullámokat figyeled, néhol liba-zöld hinár-szigeteket vetnek ki magukból, amelyek úgy lebegnek mint a part- közeli medúzák. A látomássá szőtt tenger, légneműen könnyűnek tűnő vizével a köddé ritkuló felhők messztéségéig gomolyog. Lehet hogy ez a kárpit végtelen, a művész nem vágta el pamutjának fonalát, halhatatlanul szövi tovább a pihentető látomást. Ha mégis álom ez, akkor soha nem szőttek ilyen gobelint, nem létezik a tajték-sárgán hullámzó szárazföldi tenger. Csak a néha egészen alacsonyra ereszkedő égboltról tudom biztosan hogy mindig itt volt, a szem-határig csodálkozó néző előtt, aki azt reméli valaki egyszer megszövi izgága tengernek a szárazföldet csodálkozó tekintete örömére.