Juhász Zsuzsanna: Cseresznye mózeskosárban

(Humánetológiai ujjgyakorlat)

            Hát most mit mondjak, bogaram. Hisz’ ismersz, nekem tetszik az ötleted.

            Nekem tetszik, de én túl nyitott vagyok, és talán túl rugalmas is.

            Mert engem nem zavar, ha a barátod biszexuális, ugyan kit érdekel. Hogy azt a heti három-négyszer pár másodpercet kivel, kiben tölti el. Minek kell ekkora feneket keríteni még mindig a szexnek? A szex szabadon engedésének vagy megzabolázásának? Hisz’ eddig a megzabolázás a gyerekért volt. Őérte minden hűség és hűtlenség, és megcsalás és megcsalatás. És könnyek, és szerelemféltésből elkövetett szenvedélyes gyilkosságok. És a vallásos szabályok, hogy kivel, mit, mikor szabad. De ha egyszer nem akarsz gyereket, mert nem akarhatsz? Ha se kedved, lakásod, se biztos megélhetésed húsz évre, ha ilyen jellegű apajelölted sincs, ugyan mit tehetnél. S ha ráadásul a biológiai órád is lassan leketyeg.

            Hát mi vagyok én, ki vagyok én teneked? De mondom, hogy jó, mert látom, hogy jó. Hogy te már csak heti ezzel-azzal felpörgetett szexet akarsz a barátoddal. Akit ugyan kirúgtál, mert nem nagyon akart gyereket, miközben remek apa lenne, ha tehetné. Ért a gyerekek nyelvén, és szeret is velük foglalkozni, de sajátot még nem akar. Mert nem akarhat. És akit gyorsan vissza is fogadtál, és kérted, hogy ültessen veled fákat. Most még cserépben nevelsz öt cseresznyét és két diót. Hét fa már nem semmi! És ezeket akarod majd feljebb nevelni és elültetni vele. Valahol. Parkban: Útszélen. Az állam és a természet gondjaira bízva őket. Végül is nem gyerekek, csak fák. Kibírják. Felnőnek, megerősödnek. Míg az én világ végéről telepített áfonyáimat elviszi az első hideg éjszaka. A fekete tán kibírja, de a vörös, nem hiszem.

            De te velem ne törődj. Hívd a srácot, fogadd hetente valahol. De ő meg jöhessen bárhonnan. És adjátok a testeteket egymásnak. Ha már azt mondod, vele volt eddig a legjobb a szex. És elhallgatom, hogy tán az történt, hogy neki merted magad adni a legjobban.

            De csak csináljátok. És az se izgat, ha felpörgetitek magatokat előtte vagy közben. És szétcsapjátok az agyatokat is, hogy kirázzátok, kiszexeljetek az agyatokból minden rosszat, fájdalmasat, megalázót. Végül is az elektrosokkot már feltalálták, és gyógyítottak is vele. És most van egy szer, ami tényleg, de tényleg kifúj minden fájdalmat. De ez olyan, azt mondod, hogy nem is jön vissza. Nem kell évekig pszichológushoz járni. És akkor annyi lesz a szakmámnak, gondoltam, de nem mondtam, dehogy.

            Hisz’ értem én, felejteni kell. Gyorsan, rendszeresen. Felejteni, hogy gazdaságilag csak egy porszem vagyunk. Dolgozunk, de bármikor munka nélkül maradhatunk, és mehetünk a lecsóba.

            Hát akkor jobb a heti, nagy, rendszeres irgalom. Irgalmasság önmagunkhoz. Hogy még nem, dehogy jött el a lecsó ideje. Bár a tojásos lecsót szeretem.

            De te viszont még élvezed a szexet, hát adj neki!

            Pár év múlva úgyis bajmolódhatsz a klimaxszal. De ezt se mondom.

            Te egyébként is büszke leszel majd akkor is. Hogy ennyi évet megértél ép ésszel.

            És mit is mondanék az orvosodnak, a nőgyógyásznak? Hogy milyen gyógyszert kérnék a helyedben, ami rendbe hozná a ciklusodat? Hogy ne kelljen havonta többször és hosszan vérezned? Hogy először is írjon fel vasat neked, mert alig van étvágyad, és sokszor van hányingered. Olyan vashiányos lehetsz már, bogaram, mint egy sugárfertőzött. És gyenge is, és így nem lehet dönteni. Előbb az egész testedet hozza helyre. S aztán, de csak aztán, én a helyedben a méhemhez fordulnék. Hogy petesejtérlelő gyógyszert akar-e vagy olyat, ami tulajdonképpen fogamzásgátló. Hisz mondta is, ha az elsőt választod, vigyáznod kell, mert könnyen teherbe eshetsz. A másik viszont biztos terhességmegelőző. De te csak fordulj a méhedhez. És lásd meg, hogy félúton van, vagyis inkább ambivalens. Akarja a gyereket, minden ízében, vagyis izmában, nyálkahártyájának minden négyzetcentimétere ébrényért kiált, de retteg is tőle. Fél, hogy egyszer idejekorán elveszti, vagy téged sodor bajba, hiszen vérszegény lehetsz, biztos, hogy az vagy, hiszen folyton vérzel, fél hónapokat átvérzel, hát hogyne félne, félne egy terhességtől. Félne, hogy egyszer veled pusztul. De te nem érted őt, nem érzel vele együtt, rossz főnöke vagy, csak követelő, ideiglenes főnöke. Hát csoda-e, ha védekezik ellened? Ha miómákat növeszt, testéből való élő spirált, hurkot, hogy még csak véletlenül se tudjon egy embrió se megkapaszkodni benne. Ahogy pár éve volt is egy méhen kívüli terhességed, gyereked, aki felszívódott valahol a hasüregedben. Legalább tudod, hogy képes vagy teherbe esni.

            És ne mondd nekem, hogy nem vagy kétségbe esve, hogy lekésel a gyerekről, ne. Mert ötven fölött is szült asszony, igaz, de az olasz volt. És az olaszok jó, harcos anyák, azok nem adják a gyerekeiket, és azok még tán a koporsóban is képesek petét érlelni. És méhen kívül is képes volt egyikük magzatot nevelni, és nem is halt bele, mert az orvosok szépen kiműtötték belőle. De ilyen csak egy volt az egész világon, de te nem vagy olasz. Szenvedélyes vagy, az igaz, de most inkább beteg vagy.

            És ne csak várj a méhedtől, de adj is neki. Előbb adj, hogy bármit is elvárhass tőle. Legyél előbb jó gazdája, mert ez a te földed. De te azon meditálsz, rakjál-e bele fát, holott nem rossz föld, és valszeg pár éve is az volt.

            Mert te beteg vagy, vérszegény, az biztos. És folyton gyulladt valamid, hol a fogaid, hol az arcüreged. De orvoshoz nem mész, hogy kiirtsd a szádból a bacikat. Hónapok óta készülsz fogorvoshoz, de a pénzét mindig elköltöd másra. Legalább annyit tégy meg a méhedért, hogy betömesd a lyukakat, a kitört fogakét is. Lásd, a méhed okosabb. Nem terhesül, mert beteg a gazdája, ő védekezik ellened. És ne mondd, hogy a fogorvosod egy milliót mondott. Ne, hogy szép akarsz lenni, szép mosolyú szenvedélyes nő, készen családra, gyerekre.

            Egészséges akarj lenni, hisz ha belegondolsz, hónapok óta csúcsra járatod az immunrendszeredet, fárasztod kifelé. De újra és újra meg is fertőzöd a szádat, mert ugye, mikor kidobtad a srácot, azon dolgoztál gőzerővel, tudsz-e élvezni mással is. Hát inkább akkor kérdeztél volna meg.

            Mert hogyne tudnál. Hogyne mással is. De az új bacik tovább dolgoztatják az immunrendszeredet. Addig kíváncsiskodsz, míg a gyerekedet is idegennek érzékelik az immunsejtjeid. Detektálják, bogaram. Mert az embrió, ha belegondolsz, idegen test, idegen szövet a nőnek. Ajándék, persze, Istentől, a sorstól, de azért első ránézésre idegen csomócska az. Csak félig hasonlít rád, a másik fele messziről, az apja családjából érkezik. Az a csoda, hogy a nő mégis felneveli a testében, hogy méhe mégis befogadja. Biztos van valami immunrendszer-gát, ami beindul megtermékenyüléskor. Valami hormon, ami a nő testét-lelkét lecsendesíti. Ha teherbe esik. Én, emlékszem, semmitől se lettem ideges. Méla voltam, lassú, és folyton a kaján járt az eszem, a kérődzésen, mint egy tehénnek.

            De jó is volt nem modernnek, nem szaladgálósnak lenni. Viszont mindenhova eljutottam azért. Csak késve.

            Hát dönts, bogaram, gyerekre kész, csalira kész nő akarsz lenni, vagy terheshormonnal telített nyugodt. Ezt ajánlotta fel az orvosod, ezt a kettőt.

             De tudom, az első tetszik jobban, a veszély, a kockázat, hogy terhes lehetsz, és a büszkeség is a kolléganőnk előtt, mert neki már nem nagyon lehet a koránál fogva, negyvenen túl. De büszkeségből, kicsim, nem kockáztatunk. Rivalizálásból sem. Annál egy gyerek többet ér.

            De ne félj, a méhed jól fog dönteni. A maga javára, mindenek fölött. Még tefölötted is. Mert élni akar.

            Csak élni. Legelőbb.