Lencsés Károly: Az alkimista

Úgy kell
a legjobb ötletelni viharban éjszaka
véli az alkimista
és háborog az ég
odakint duruzsol egy szélkerék
látott már elég
kémcsövet hozzá, hogy tudja
hogyan rendezhető az időjárás szép sorba
Az öreg pajta huzatos
ajtaja most félig zárva, vagy nyitva
attól függ milyen ing van rajta
tűri a hideget, hogy a résen át a hollók
beröppenjenek ha füttyent
ezen a vidéken van sok az erdőben
mezőben hol itt hol ott tűnnek fel
a kuruzsló szemében felkiáltójel
hátha kell friss epe vagy máj
a főzetbe
képregényfelhő
kérdőjelerdőben elveszve
fölötte a pajta foghíjas mennyezete
között agya ablakocskáiban
itt-ott fény gyúl, majd kihuny
mindig máshol más elrendezésben
mikor a festő fekete háttérre csapja
a sárga festéket
varangy, gyík és póktojás
csipetnyi száraz csontból kapart
velő találgatja az életi eszenciát
gondolatlánc lóg a levegőben
félő, hogy egy óvatlan pillanatban
felhúzza egy gerendára
minden mozdulat számít
nem akart himbálózni úgy hogy az
árnyék a sarka alatt hasal
A lét olyan ilyen semmirekellő
válasszunk hozzá kígyó tojást meg
rovarlábat egyéb gennyes rosszsebet
ezek nélkül nem lehet megoldani az életet?
kérdezi egy kérdőjel a szövegbuborékban,
amely ettől szétpukkan
mért nem a fény a megoldás
a szivárványt fogd be üvegcsébe
fűszerezd meg mindenféle jó megoldással
Aranyat csináltam. Gyémántot főztem.
Teremteni nem tudok… de Másolni IGEN!