Garai Bálint: Asphyxia

csapból csöpögő másodpercek az idő
a markodban mint minden más, a víz helyzete is bizonytalan
tenyeredre folyókat rajzolt az elmúlás
kövekre gondolsz, mégis kavicsokról beszélsz
ajkaid lakatlan szigetek az egyetlen óceán közepén
nem létezünk senkinek, mégis olyan, mintha
–––
tagolatlan partvonalat rajzolsz magad köré
fulladásképp
simulékony homokodba temetkezem