VERS

Fenyvesi Ottó: (trianon)

vannak szavak, melyeket nagyon nem.
csak icike-picike betűvel írjuk le őket.
vétkünk tengernyi.
visszacsinálni dolgokat lehetetlen,
vagy nem éppen egyszerű.
nem vagyok semmiről se meggyőződve,
hagyom, sodorjanak személyek, események.
belevetem magam a résekbe, repedésekbe.

vannak szavak, melyeket nagyon nem.
vannak helyek, melyeket messzire elkerülünk.
távol tartjuk őket a ceruzától,
mert kicsorbul tőle a hegye.
mert minden egész eltörik egyszer,
szertefoszlik idő, elporlad szándék, akarat.
elvesztjük szülőföldünket,
szülőhelyünk nevét elveszik.
bürokraták turkálnak a paragrafusok között
(hivatalosan nem használhatjuk őket,
olyan nincs, hogy Újvidék, csak Novi Sad).

az indiánoktól is elvették
a földjüket, a vadászmezőket,
mindkét kontinensüket.
nyugi, az egyik törzsfőnök azt mondta:
„a Föld nem a miénk, mi vagyunk a földé”.
ez egy ilyen föld, ez egy másik haza.
mennyi volna belőle elegendő?
valamilyen okból folyton növekszik
a területek nagysága, amit bejárunk.
lehetne összefüggőbb, kevésbé repedezett.
mostoha élet, mostoha tér.
lombok, fák még meglehetős bőségben.

vannak szavak, melyeket nagyon nem.
csak icike-picike betűvel írjuk le őket.
vannak szavak, melyeket nagyon nem.
utáljuk, zárójelbe tesszük őket.
száz év, összetörve, elszakítva.
hiányzik sok minden, sok mindenki.
fordulnánk, kapaszkodnánk
újabb szavakba, mondatokba,
bővülnénk, tagozódnánk tovább.
van akinek mindenről csak a rossz jut eszébe.
fogalmazványok, helyesírási hibákkal tele.
történelmi évszámok, városnevek.
mindenki ártalmas mindenkire.
különben semmi baj, globálisan.
csak a tudás és a sérelem gyarapszik,
igazából semmi nem fogyatkozik.

vannak szavak, melyeket nagyon nem.
vannak szavak, melyekbe belerokkanunk,
vannak helyek, melyeket messzire elkerülünk.
felírjuk egy papírra, majd elégetjük.