Híres B Ede: ,,Síromnál sírva meg ne állj…”

A képen: Mihók Árpád és Híres B. Ede

Sokan nem keresnek, csak alkalmilag szeretnének tőlem egy kézmozdulatot, mivel, talán, még arra alkalmas vagyok.

Előre bocsátom, nem vagyok alkalmas! Negyven éve sem voltam alkalmas. Most vágtok pofán vele? Mi voltam eddig, tetszhalott, mozdulatlan fakír a szöges ágyon? Aki csak akkor révedt álmából, ha a pincér kihajította záróra idején.

Most, meg jó lennék balfácánnak, mi, mert ti jobbról álltok a vályúnál, ahol a sűrűje van!

Behízelgő mosollyal ígértek, ám ha elfordulok, csak röhögtök; ezt is átvertük a palánkon.

Pedig én sohasem kértem semmit tőletek, tudtam, ígéretetek egyenlő a szélnek eresztett szellentéssel. Sokszor bizonyítottátok már, mit értek, reklámfigurákat alakító ripacsságotok megvetendő, még akkor is, ha vagyonokat áldoztok önmagatok fényezésére. Pedig, elég lett volna, dédanyátok zsírszóda szappanjával alaposan lecsutakolni magatokat a nagyteknő mellett.

De letagadjátok a múltat simán. Akárcsak most serkentetek volna ki a csírából, mit a kóbor szelek magként hordtak szerteszét. Tisztán, üdén jöttök elő, még ha a trágyadombon is sarjadtatok. Önteltségektől csak ,,seggfejetek” a nagyobb, s nincs az a tükör, mi a látottakra el ne röhögné magát. Igaz, ti nem halljátok. Tele van fületek a forró ólommal, ám az nem Ady kérelmére van, mert őt sem tisztelitek jobban, mint a csíkos mellényes utcasöprőt a hajnali derengésben.

Ám ott vagytok mindenütt, ahol pompa és csillogás van, étel, ital, cigányzene, csak épen a főúr nincs sehol, akinek fizetnétek távozáskor.

Nektek ez ingyen jár. Mert megdolgoztatok érte, szenvedtetek és reszkettetek, vajon bejuttok-e a körbe, ahonnan az életnek csak a napos oldala látszik. S az árnyékban, ha véletlen ott akad dolgotok, napernyőt viseltek, mélyen koponyátokba tűzve.

Nem fogok kezet veletek, nem hallgatom tovább az öndicsérő ömlengéseteket sem. Egyszer hadd tegyem már azt, amihez kedvem van. Puha, paplanos ágyban, csendesen, rémisztő gondolatok nélkül, bámulni a mennyezetet.

Dönteni akarok. Magamról, befolyásoltság nélkül, a szabadság ízével a számba kimondani, mindazt, amit évtizedek hordalékként hagytak rám.

Néhány jó barát, ki megpróbál túlélni engem – érdem szerint, jól is van! – ők megértenek, őket örömmel fogadnám, fogadom is és biztatom.

,,Síromnál sírva meg ne állj;

Nem vagyok ott, nincs is halál.”

                               (Mary Elizabeth Frye)